3p
2017 márciusában a mezőgazdasági termelői árak 1,4 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Ez a növényi termékek árának 3,6 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11,1 százalékos növekedéséből tevődik össze.

A mezőgazdasági ráfordítási árak 1,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. 2017 elején a műtrágyaárak növekedni kezdtek, de így is 15 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakitól.

Az eltelt egy év alatt a gabonafélék ára 0,6 százalékkal mérséklődött, a gyümölcsök ára 6,5, a zöldségféléké 12, a burgonyáé 3,2 százalékkal csökkent.

Az élő állatok termelőiár-szintje 9,4, az állati termékeké 15 százalékkal emelkedett, a vágósertés ára 26 százalékkal nőtt, a vágóbaromfi ára pedig 1,2, ezen belül a vágótyúkfélék ára 0,5 százalékkal esett vissza. A tej ára 20 százalékkal emelkedett.

Az idei év első három hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal mérséklődtek. Ezen belül a növényi termékek ára 6,1 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 9,1 százalékkal emelkedett.

A zöldségfélék ára 8,6, a gyümölcsöké 5,1 százalékkal csökkent, az utóbbi termékcsoport árindexét az alma ára határozta meg, ami 6,2 százalékkal esett vissza. A vágósertés ára 22 százalékkal nőtt. A tej ára 18 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,3 százalékkal mérséklődtek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,7 százalékos csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,1 százalékos emel¬kedéséből adódott.

Sokkal olcsóbb a műtrágya

Legnagyobb mértékben a műtrágyaárak csökkentek, 15 százalékkal. Az elmúlt évben a termékcsoport árai folyamatosan mérséklődtek, év végére megközelítették a 2010. évi árszintet. 2017 elején az árak növekedni kezdtek, 5,5 százalékkal voltak magasabbak az előző negyedévhez képest.

A takarmányok és a növényvédő szerek ára 6,6, illetve 1,0 százalékkal mérséklődött. Az energia és kenőanyagok ára 12 százalékkal nőtt, ami az elektromos áram és a fűtőanyag árának  stagnálása mellett az üzemanyagárak 19 százalékos emelkedéséből és a kenőanyagárak 2,1 százalékos csökke-néséből tevődött össze. Az állatgyógyászati készítmények ára 1,7 százalékkal volt magasabb.

A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 4,6 százalékkal nőtt, míg a gépberu-házások ára 1,9 százalékkal volt alacsonyabb. Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 100,4% volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG