2p
Ismét horgászható a kecsege a Közép-Tiszán.

A Halász Kft. öt éve tartó tudatos szaporítási és telepítési programjának köszönhetően a Tisza középső szakaszán újra horgászható a kecsege, melyre 2013-ban Magyarországon teljes körű fogási tilalmat vezettek be – jelentette be a cég ügyvezetője.

Csoma Gábor kiemelte: az érintett folyószakasz halászati hasznosítójaként társaságuk az országban egyedül kapta meg a lehetőséget arra, hogy a Tisza 403. és 266,5. folyamkilométere között ismét „visszaadja” a folyó egyik legkülönlegesebb, őshonos halának fogási lehetőségét az érvényes területi engedéllyel rendelkező és az előírások betartását garantáló horgászoknak.

A kecsege Kép forrása: horgasz.hu


Horgászonként legfeljebb két darab, 50 centimétert meghaladó kecsege tartható meg évente és összesen legfeljebb 3 ezer példány fogható ki az érintett időszakban és területen. A szabályok betartását a Halász Kft. a hatóságokkal közösen szigorúan ellenőrzi – jelezte az ügyvezető.

A pénteki bejelentés alkalmával 34 mesterségesen szaporított, kétnyaras kecsegét helyeztek a Tiszába, melyek összértéke mintegy 50 ezer forint; a példányok várhatóan őszre elérik a fogható méretet. Évente körülbelül 1 millió forintot fordítanak e halfaj telepítésére.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG