2p

Oroszország nem újítja meg a hétfő éjfélkor lejáró fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt - közölte a Kreml, mindazonáltal arról biztosítva az érintetteket, hogy Moszkva kész "azonnal" visszatérni az egyezményhez, ha teljesülnek annak feltételei.

"A fekete-tengeri megállapodás ma de facto véget ért" - mondta újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Hozzátette: "Amint a (megállapodások) Oroszországra vonatkozó része teljesül, Oroszország azonnal visszatér a megállapodáshoz".

A 2022 júliusában Isztambulban aláírt és már kétszer megújított megállapodás lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonáját az orosz blokád ellenére a Fekete-tengeren keresztül exportálja. Az elmúlt évben közel 33 millió tonna gabona hagyta el az ukrán kikötőket.

Vége. Legalábbis egyelőre. Fotó: Pixabay
Vége. Legalábbis egyelőre. Fotó: Pixabay

Moszkva hetek óta azzal fenyegetőzött, hogy nem újítja meg a megállapodást, és arra panaszkodott, hogy akadályokba ütközik a saját élelmiszer- és műtrágyaszállítása, amely szintén a megállapodás része. Egyben azt állította, hogy nem valósul meg az egyezmény kimondott célja, amely lehetővé teszi a gabonafélék szállítását a nélkülöző országokba.

Törökországot, Ukrajnát és az ENSZ-t értesítették a Kreml döntéséről - közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Peszkov nyilatkozata néhány órával azután hangzott el, hogy ukrán haditengerészeti dróntámadás érte az Oroszországot az általa elcsatolt Krím félszigettel összekötő kulcsfontosságú hidat. A támadásban két civil meghalt, egy gyermek megsebesült.

Peszkov ugyanakkor azt állította, hogy a megállapodás meg nem hosszabbításáról szóló döntés és a Krími hidat ért támadás "nem függ össze", és "már a támadás előtt is ez volt Vlagyimir Putyin (orosz) elnök álláspontja".

Ugyanakkor a The Guardian szerint Tayyip Erdogan török ​​elnök hétfőn azt mondta, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök igenis szeretné folytatni az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli exportját lehetővé tevő megállapodást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:11
Ijesztő helyzetre hívta fel a figyelmet Bóna Szabolcs.
Agrár Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG