2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A magyar húsosok szerint a fogyasztókat félrevezeti, a termelőket ellehetetleníti a WHO. Azt elismerik, hogy a főzésnél oda kell figyelni.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) hétfőn tette közzé rákkutató intézetének tanulmányát, amelyben megállapították, hogy a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és valószínűleg a vörös húsoké is az. Ide sorolják a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét. A tanulmány hatalmas vihart kavart - most a magyar húsosok is kiadták közleményüket. Nem meglepő módon nem örülnek.

Ebből a tanulmányból még nem következik semmi?

Szerintük a WHO-tanulmány indokolatlanul félreinformálja a fogyasztókat, ugyanakkor az állatok tartásával, vágásával és húsfeldolgozással foglalkozók gazdasági helyzetét is ellehetetlenítheti. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) közleményében leszögezi: a WHO által közzétett eredmények alapján nem bizonyított, hogy a vörös húsok rákkeltő hatásúak lennének.

Van, amiben lenyomják a csirkét

Most akkor legyen mindenki vega?

A szakértő válaszol >>

A szakmaközi szervezet fontosnak tartja a kutatási eredmények meggondolt, felelősségteljes értékelését és a fogyasztók tárgyszerű informálását. Rámutat arra, hogy a tenyésztésben alkalmazott genetikai fejlesztések eredményeként például a sertéshús egyes, élelmezési szempontból fontos paraméterei (zsírtartalma, koleszterintartalma, fehérjetartalma) ma már hasonlóak, esetenként jobbak is, mint bizonyos fehérhúsoké.

Azért jobb lenne odafigyelni, mit bűvészkedünk a konyhában

A most nyilvánosságra hozott kutatási eredmények ugyanakkor rávilágítanak arra, hogy a húskészítmények előállítása és a konyhai elkészítés során alkalmazott műveletek során sokkal nagyobb figyelemmel kell eljárni - emeli ki a VHT. Így az adalékanyagok túlzott felhasználását mellőzni kell, és betartani a főzés, grillezés, pácolás és egyéb előkészítési technikák szabályait. Ezzel meg lehet akadályozni a negatív hatásokat - teszik hozzá.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG