2p
Közzétette idei tájékoztató árát a Vetőmag Szövetség az őszi kalászosokra.

Tonnánként 92 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé az őszi kalászosok fémzárolt, minősített vetőmagjaira a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – derült ki a szervezet közleményéből. A tájékoztatás szerint a mostani tájékoztató ár kissé a tavalyi ár alatti. Elegendő mennyiségű vetőmag áll majd a gazdálkodók rendelkezésére az őszi vetéshez.

A meghirdetett ár nem fix, nem kötött és még csak nem is ajánlott ár: a konkrét szerződéses árat a felek az adásvétel során maguk határozzák meg. Ez a tájékoztatás nem jelent árrögzítést, fő célja az orientáció, a várható piaci árinformáció közreadása - hívja fel a figyelmet a terméktanács.

Az ár a fémzárolt vetőmagra vonatkozik, amely hivatalos címkével ellátott, érvényes vetőmag minősítő bizonyítvánnyal rendelkezik, gombaölő szerrel van csávázva és az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke elmondta, a meghatározó őszi kalászosok vetőmagjából nagyjából 40 százalék lesz a fémzárolt – ilyen például az őszi búza, őszi árpa vagy a tritikálé. A szervezet információi alapján az előző évhez képest kis mértékben nőtt az őszi búza ókészlet részaránya, a többi növény esetében nincsenek jelentős raktáron lévő készletek. A várható átlagtermésben - az árutermő területekhez hasonlóan -, a tavalyi eredményekhez képest csökkenés tapasztalható.

A piaci szereplők szerint várható a kalászos terményárak emelkedése, ami élénkítheti a fémzárolt, minősített vetőmag iránti keresletet. Az elmúlt években egyébként hullámzott a végfelhasználói átlagár: így például 2009-ben átlagosan 62 ezer, 2012-ben 115 ezer forintért, 2015-ben 91 ezer, 2016-ban 93 ezer forintért kelt el egy tonna őszi búza vetőmag.

Nyaralni mész? Ezt tuti ne hozd haza szuvenírnek

A Nébih felhívása szerint akár veszélyes növénykárosítókat is behozhatnak Magyarországra azok, akik a nyaralásról növényekkel, hajtásokkal, magokkal térnek haza, a magyar hatóságok ezért szigorú poggyászellenőrzést vezettek be - További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Agrár Fű alatt még egy pofonba beleszaladt az Európai Bizottság péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:28
Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.
Agrár Kiakadtak a gazdák – jövőre a műtrágya után is szén-dioxid-adót kell fizetni
Szirmai S. Péter | 2025. december 10. 18:47
Január 1-től az Európai Unióba importált műtrágyák után is fizetni kell az EU szén-dioxid-kibocsátás kiigazítási mechanizmusa (CBAM) alapján a kezdetben 10-20 százalékos, de 2030-ig meredeken emelkedő szén-dioxid-adót. Az uniós gazdaszervezetek közösen tiltakoztak a termelőket ellehetetlenítő intézkedés ellen, és kárenyhítést követelnek. Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökét az új adó várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Készítse fel autóját a téli hidegre és indító akkumulátor teszteléssel kerülje el a kellemetlen meglepetéseket
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:17
Ahogy az ősz beköszönt, a reggelek egyre hűvösebbé válnak, és nemcsak a melegebb öltözet kerül előtérbe, hanem ideje odafigyelni az autók akkumulátoraira is. Amikor a hőmérséklet csökken, könnyen kiderülhet, hogy az autó akkumulátora hogyan viseli a téli időjárást.
Agrár Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 09:31
A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Agrár Ezért változhat a tej ára Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 16:36
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
Agrár Zuhant a magyar növénytermesztés, mégis nőtt a kibocsátás
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 08:56
Kevesebbet termelt a magyar mezőgazdaság, de azt drágábban tette. A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
Agrár Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról
Elek Lenke | 2025. november 23. 14:13
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsaláta hatszáz, némely cukkini és padlizsán húsárban van. Az újfajta kínálat és árképzés titkaiban böngésztünk.
Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG