3p
Visszanyertük a madárinfluenzától mentes besorolást.

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) vonatkozó előírásai szerint Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerése után sorra nyílhatnak újra az egyes harmadik országi piacok a magyarországi élő baromfi és baromfi termék szállítmányok előtt. A járvány újbóli megjelenésének megelőzése érdekében egyes intézkedések továbbra is érvényben maradnak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium a Privátbankár.hu-val.

Az uniós és hazai jogszabályokban előírtak szerint az utolsó korlátozás alatti területet május 24-én oldotta fel az állategészségügyi hatóság. A belföldi és az Európai Unióba történő kiszállítások ettől kezdve zavartalanul folyhatnak. Az OIE előírásainak megfelelően augusztus 24-től immár újra madárinfluenzától mentes hazánk teljes területe. Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos hivatalos levélben tájékoztatja valamennyi partnerország illetékes hatóságát a kedvező besorolásról a korábban hozott importkorlátozások feloldása érdekében. Az egyes harmadik országok által hozott döntésekről naprakész információ található a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.

Maradnak a szabályok

A nemzetközi besorolás változása mellett is fontos hangsúlyozni, hogy az állományok be- és újratelepítésének részletes feltételeit tartalmazó 3/2017-es országos főállatorvosi határozat jelenleg is érvényes, amelyet a hatóság ellenőrizni fog. A baromfikat továbbra is zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt zárt helyen kell tárolni. Az előírás célja, hogy csökkenjen a vadmadaraktól való fertőződés lehetősége - írja a tárca.

A járványról számokban

2016. november 3. és 2017. április 21. között a Nébih laboratóriuma összesen 240 baromfiállományban, 200 vadmadárban és 10 fogságban tartott madárban mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét. A betegség Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Veszprém megyei állományokat érintett. Minden, az állategészségügyi intézkedésekkel a járvány során érintett és a vonatkozó előírásokat betartó állattartó kártalanításban részesült.

A leginkább sújtott kacsa- és libatartók részére ezen kívül csekély összegű jövedelempótló támogatást dolgozott ki a Földművelésügyi Minisztérium. Az érintett feldolgozók megsegítésére pedig egy Kormányhatározatnak megfelelően jelenleg is folyamatban van egy támogatási tervezet kidolgozása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG