2p
A Baromfi Terméktanács uniós pénzből újítaná fel a baromfitartó telepeket és vezetne be versenyképes technológiát

Húzóágazattá válhat a baromfitartás a Baromfi Termék Tanács elnöke szerint, ehhez azonban a következő 7 évben, főként uniós forrásból 320 milliárd forintos fejlesztésre van szükség.

Csorbai Attila az MTI-nek elmondta: a hazai baromfitartó telepek nagyobb része a 70-es években épült, mára elavult, elengedhetetlen a felújításuk és a versenyképesebb technológiák alkalmazása.

A tanács szakemberi által kidolgozott átfogó stratégiai terv szerint hét év alatt, 2020-ig fokozatosan megvalósuló korszerűsítés költségei gyorsan megtérülhetnek.

Az ágazat korszerűsítése más ágazatokat is kedvezően érinthet. Az elnök a baromfiágazat fellendítésének gyorsítására kedvezőnek nevezte, hogy az agrártárca az idén a tavalyi keretet duplájára emelve 8 milliárd forintot juttat állatjóléti támogatásra.

A baromfihús iránt világszerte, így Magyarországon is nő a kereslet, az egy főre jutó évi 34 kilogrammos fogyasztással a sertést megelőzve ma már a baromfi alapú termékekből fogyaszt a magyar vásárló a legtöbbet.

A baromfiágazat a termékeinek 30-35 százalékát exportálja, tavaly 250 milliárd forint értékben adott el külpiacra, ami az élelmiszeripari export 6,2 százalékát jelenti. Az ágazat 50-60 ezer ember megélhetését biztosítja. Az élelmiszeripari ágazatok között egyedüliként a baromfifeldolgozó üzemek döntő többsége magyar tulajdonú - hívta fel rá a figyelmet Csorbai Attila.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Megkapják a pénzüket a Bászna Gabona károsultjai
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:33
Másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az összes kkv-nak minősülő érintett gazdálkodó pozitív döntést kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.
Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
Agrár Örülhetnek Európában? Kína fontos vámot enged el
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 15:26
A korábbi szinthez képest jelentős csökkentés.
Agrár 15 évet is kaphat a Bászna Gabona vezérigazgatója, letartóztatták
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 19:21
A mátészalkai Bászna Gabona ügye tovább folytatódik: a vezérigazgatót letartóztatták, számos tanú kihallgatása várható. A cégvezető fellebezett.
Agrár Nagy bajban vannak a tejtermelők, kisegíti őket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 12:07
A feldolgozókat érintő, decemberi intézkedéscsomag mellett az alacsony felvásárlási ár miatt nehéz helyzetbe került termelőket is rendkívüli eszközökkel segítik, így újabb 2,43 milliárd keretösszegű nemzeti támogatásról is döntött a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca MTI-nek küldött keddi közleményében.
Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG