2p

Magyarország a frontországok agrárminisztereivel közösen kérte Brüsszelben az ukrán gabona importja tilalmának meghosszabbítását az év végéig.

Az agrárminiszter bejegyzése szerint fontos a szolidaritási folyosók működésének javítása és eredeti céljának helyreállítása.

A probléma továbbra is az, hogy a szárazföldi szállítás költségei nagyon magasak - mutatott rá. Erre hatékony megoldás lehet, ha az EU a szállítási távolságot figyelembe vevő, progresszív pénzügyi támogatást nyújtana a szállítási költségekhez.

Ezzel elérhető, hogy az ukrán gabonát szárazföldi úton is megérje elszállítani az európai kikötőkbe, és onnan tovább oda, ahol tényleg szükség van rá.

Kitolnák az év végéig. Fotó: Depositphotos
Kitolnák az év végéig. Fotó: Depositphotos

Nagy István szerint az is fontos, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek visszatérjenek hagyományos exportpiacaikhoz, és eljussanak a rászoruló harmadik országokba. Éppen ezért arról is gondoskodni kell, hogy az európai kikötőkbe eljuttatott ukrán termékek valóban a fejlődő harmadik országokba jussanak el.

Ellenkező esetben könnyen olyan helyzet állhat elő, hogy az Ukrajnából érkező termékek Európában maradnak, az Európában megtermelt termények eladhatatlanná válnak, a fejlődő országok pedig Oroszországtól szerzik be szükségleteiket – olvasható az agrárminiszter bejegyzésében.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG