2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

L. Simon László kormánybiztos szerint korszerűsíteni kellene a jogszabályt. Nem eszünk elég vadhúst, ezért ezen is változtatna.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány olyan jogszabály-módosításokat hajtott végre 2010 és 2014 között, amelyek megkönnyítették a vadászok életét. Ezt a munkát folytatni kell, 2017-ig meg kell újítani a vadászati törvényt, a vadásztársaságok által használt területek hasznosítási joga ugyanis lejár, emellett több területen változtatásra is szükség van.

Együnk több vadhúst

A kormánybiztos a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjában tartott megyei vadásznapon szólt arról is, hogy a vadhús piaci pozíciójának javítása érdekében növelni kell a külpiacokra kerülő termék feldolgozási szintjét.

Ugyanakkor népszerűsíteni kell a vadhús fogyasztását, az egy főre vetített éves hazai vadhúsfogyasztás ugyanis meg sem közelíti a nyugat-európai átlagot. El kell érni azt is, hogy minél több vadhús kerüljön a közétkeztetésbe - tette hozzá.

Pusztítanak a dúvadak

Kitért a dúvadak okozta károkra is, jelezve: a hazai vadállomány megőrzése érdekében minél erősebben vissza kell szorítani a sakált és más dúvadat, a vadászokat érdekeltté kell tenni ezek kilövésében.

A sakál a kutyafélék családjába tartozó ragadozó. Közép-Európában, többek között Magyarországon is igen gyakori volt a 19-20. század-ban, 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján még mint Magyarországon kihalt faj szerepelt.

 

A 90-es években a volt Jugoszláviában folyó háborúk miatt fokozatosan újra megjelent a déli megyékben. Magyarországon főleg délen, Bács-Kiskun megyében, Baranya megyében, Somogy megyében terjedt el. Elszaporodásuk a vadgazdálkodásban nagy károkat okozhat. (Kép és szöveg forrása: Wikipedia)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
Agrár Súlyos helyzet: nem nő már vissza a fű a legelőkön
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:21
Katasztrofális terméskiesésre számítanak a német gazdák.
Agrár Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 19:07
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Agrár Mikor csökkenhet a zöldségek és gyümölcsök áfája, lesz-e ukrán kukorica Magyarországon? Raskó Györgyöt kérdeztük
Izsó Márton – Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 5. 14:31
A Tisza-kormány eddig nem árulta el, hogy mikor csökkentik a zöldségek és a gyümölcsök áfáját, Raskó György viszont erről is beszélt a Klasszis Podcast legújabb adásában. Az agrárközgazdász minden idők leggyengébb magyar gabonatermésére számít 2026-ban, a pusztító szárazság ugyanis megsemmisítette a kukoricaföldek jelentős részét. A borágazat állandó válságban van, de a magyar kivinek, pisztáciának és fügének szerinte van jövője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG