3p
Erős kereslet mellett tovább drágultak az új lakások Budapesten 2019 harmadik negyedévében, az átlagos négyzetméterár már eléri a 925 000 forintot.
Fotó: MTI

Az árak további emelkedése irányába hat az elemzés szerint, hogy az induló projektek száma csökken, a még 5 százalékos áfakulcs mellett megvásárolható otthonok kínálata egyre szűkül, írja az MTI a Cordia legfrissebb átfogó felmérése alapján.

Budán egymillió felett

Pesten az átlagos négyzetméterár megközelítette a 890 000 forintot, Budán pedig az 1 millió 25 ezer forintot a harmadik negyedévben.

A fővárosi átlagár az év eleji szintet 11 százalékkal haladta meg, a tavaly harmadik negyedévihez képest 16 százalékkal, a 2017 azonos időszakihoz viszonyítva több mint 34 százalékkal nőtt a Cordia adatai szerint.

A közlemény idézi Földi Tibort, a Cordia vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy az áremelkedés üteme lassult, de ez nem jelent trendfordulót a budapesti újlakáspiacon, hiszen a kedvezményes áfakulcs kifutása, az újonnan induló projektek számának csökkenése, valamint a szigorúbb energetikai előírások teljesítése mind a további drágulás irányába hat.

A harmadik negyedévben az új otthonok kínálata stabil maradt, vagyis a tavalyihoz és az ez év eleji helyzethez hasonlóan a fejlesztők szeptember végén is mintegy 7000 lakást kínáltak eladásra - tette hozzá. Az induló projektekben található lakások száma csökkent: a július és szeptember között a piacon eladásra szánt mintegy 1500 otthon bő 20 százalékkal kevesebb, mint a 2018-ra jellemző negyedéves átlag.

A Cordia vezérigazgatója jelezte: a tavaly év végi 6900-ról az idén október elejére 4700-ra csökkent az 5 százalékos áfával eladni szánt lakások kínálata.

Csökkenhet a kínálat

A kedvezményes áfakulcsot utolsó lehetőségként kihasználó vásárlókat számba véve az idei utolsó negyedév is hasonló számokat hozhat, így 2019 egészében mintegy 7000 új lakás találhat vevőre.

Megítélésük szerint a következő években jelentősen szűkülhet az elérhető új otthonok száma Budapesten.

A Cordia a Futureal-csoport tagja, Magyarország egyik vezető lakóingatlan-fejlesztője, mely számos lezárt és folyamatban lévő projekttel rendelkezik mind Magyarországon, mind a régió további országaiban (Románia, Lengyelország), Spanyolországban pedig egy pilotprojekttel van jelen. A vállalat eddig itthon és külföldön 5500 otthont értékesített, több mint 4000 lakás építése jelenleg is zajlik, további több mint 5000 otthon fejlesztését a napokban készítik elő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Látványos repülőrajtot vett a budapesti panelek árszintje
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 17:01
Elszálltak a panellakások árai: Újbudán már 1,27 millió forint az átlagos négyzetméterár. Sok kerületben már csak legyintenek a 75-80 milliós panellakás-hirdetésekre a vásárlók, de Pesterzsébeten ez újdonságnak számít: az elmúlt évben 50 százalékkal emelkedtek az árak.
Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG