3p

Kevesebben terveznek lakást venni, de a gyermekes családok ugyanúgy vásárolnának, nő a befektetési célból lakást vásárolni tervezők aránya is.

Van tartaléka a magyar lakáspiacnak, annak ellenére, hogy a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet, az infláció megugrása, az ahhoz köthető kamatemelések miatt dráguló lakáshitelek kedvezőtlenül befolyásolják a költözési kedvet. Ahogy arra számítani lehetett, a lakástámogatások szerepe megnőtt - derül ki az ingatlan.com és a Reacty Digital májusban készült online reprezentatív kutatásából.

Kézzelfogható az óvatosság

A kutatás eredményei szerint a magyarok 12 százaléka tervez lakást vásárolni egy éven belül, ami csökkenést jelent az egy évvel korábbi 16 százalékos arányhoz képest. Ugyanakkor a gyermekes háztartások 18 százaléka vásárolna lakást tizenkét hónapon belül, ami az egy évvel korábbi 19 százalékhoz képest minimális visszaesést, lényegében stagnálást jelent. A gyermektelen válaszadók esetében 10 százalékra csökkent az éven belül lakásvásárlást fontolgatók aránya a tavaly májusi 15 százalékról.

Főleg a gyermekesek álmodoznak most lakásvásárlásról. Fotó: Depositphotos
Főleg a gyermekesek álmodoznak most lakásvásárlásról. Fotó: Depositphotos

“Egyértelműen látszik az óvatosság a felmérés eredményeiből. A korábbinál, azaz a járvány előtti stabil gazdasági kilátásokkal szemben most változékonyabb környezetre, áremelkedésre számítanak sokan, ezért egyelőre inkább kivárnak. Az infláció emelkedése miatt kamatemelési ciklusba kezdett a Magyar Nemzeti Bank, így a lakáshitelek is drágulnak. Már az év elején számítani lehetett arra, hogy éppen ezért a kedvezményes kamatozású, támogatott lakáshitelek szerepe felértékelődik. Ezzel is magyarázható, hogy a gyermekesek körében a lakásvásárlási kedv alig változott.”

- értékelte a felmérés eredményeit Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Amellett, hogy a költözési kedv csökkent, és a lakóingatlanok ára emelkedik, a lakáskiadással elérhető hozam pedig mérséklődött. Ennek ellenére az egy évvel korábbi 13 százalékról 17 százalékra nőtt az idén a befektetési céllal vásárlást tervezők aránya. Vagyis a lakásvásárlással kalkulálók majdnem ötöde befektetésben, azaz lakáskiadásban gondolkodik.

“Ez a növekedés köszönhető egyrészt annak, hogy az elmúlt hónapokban lendületesen emelkedtek a bérleti díjak a kínálati piacon, másrészt annak, hogy sokan biztonságos befektetési menedéknek tartják az ingatlant, bizonytalan gazdasági időszakban”

- tette hozzá Balogh László.

Mindent visznek az ingatlanhirdetési portálok

A legtöbb lakáseladást tervező tulajdonos ingatlanhirdetési portálokon keresztül találná meg vevőjét. A kutatás szerint ugyanis a lakáseladók több mint 60 százaléka ingatlanhirdetési oldalra töltené fel ingatlanát, 43 százalékuk pedig ingatlanközvetítőt is bevonna az értékesítésbe.

Még magasabb az ingatlanhirdetési portálokba vetett bizalom azok körében, akik az eladásból befolyó összegből továbbköltöznének. A lakáseladást és -vásárlást is tervező válaszadók 80 százaléka ugyanis ingatlanhirdetési portálon keresztül értékesítené lakóingatlanát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG