2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>


A fejlesztő-tulajdonos WING Zrt. teljesen felújítja Óbuda legnagyobb bevásárlóközpontját. Nyitás jövő tavasszal lesz.

A WING Zrt. még 2018-ban vásárolta meg a bevásárlóközpontot. A vállalat hamarosan hozzálát a felújítási munkákhoz, az átalakítást követően, a tervek szerint 2022 tavaszán nyithat a komplexum. A nemzetközi divatmárkák mellett felújított mozival és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit. A földszinten újranyitó INTERSPAR is teljes egészében megújul, kialakítanak egy INTERSPAR to Go-t is.

A bevásárlóközpont üzleteinek döntő többsége 2021. április 3-án, szombaton este zárt be, míg a hipermarket és az autómosó várhatóan május folyamán.

Az Eurocenter felújítás utáni látványterve (forrás: WING)
Az Eurocenter felújítás utáni látványterve (forrás: WING)

A mintegy 25 ezer négyzetméternyi bérebadható területű Eurocenter felújításának létjogosultságát támasztja alá, hogy a III. kerület és a kapcsolódó agglomeráció vásárlóerő indexe jóval az országos átlag feletti , illetve a térség további fejlődés előtt áll a tervezett és fejlesztés alatt álló lakóparkoknak, irodaházaknak és multifunkcionális projekteknek köszönhetően.

A WING az egyik legnagyobb magyar, magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztő, egyúttal a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő, a lengyel Echo Investment többségi tulajdonosa. A vállalatnak ez a negyedik bevásárlóközpont-fejlesztési projektje az egri Agria Park, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpont, valamint a szintén budai MOM Park után.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
Ingatlan Újabb fővárosi kerület dönthet az Airbnb betiltásáról
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 07:55
Szigorítana az airbnb szabályokon a főváros első kerülete, ahol akár be is tilthatják a rövid távú lakáskiadást. Elsőként a VI. kerületben lépett érvénybe ilyen szigorítás, ahol a kiadó lakások átlagos bérleti díja 1 százalékkal csökkent egy év alatt.
Ingatlan Tőke, karakter, érték, százmilliárdos cél: új korszakot nyit a Realis Wam Alapkezelő
PR | 2026. január 21. 11:17
Nem csak falakat, hanem örökséget épít Dr. Schrancz Mihály csapata.
Ingatlan Felemásan indult 2026 a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. január 21. 09:27
Az eladók egy része tudatosan 2026 elejére időzítette a piacra lépést.
Ingatlan Milyen lakást lehet venni 40 millióból a magyar piacon?
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 12:58
Budapesten 26 négyzetméterre sem igazán elég ennyi pénz, de Nógrádban hatalmas kínálatból lehet válogatni.
Ingatlan Magyarországon emelkednek a leggyorsabban a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 09:35
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275 százalékkal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték. Ezzel szemben a második helyen álló Portugáliában ugyanez az emelkedés „csupán” 169 százalék volt. Az EU egészében az átlagos drágulás 63,6 százalék volt ugyanezen idő alatt, ami messze elmaradt a magyar adattól. Magyarországon a 2015–2025 közötti áremelkedés évi átlagban 14,1 százalék, míg uniós szinten az éves átlagos növekedés 5 százalék volt.
Ingatlan Új kézbe került az Óbuda Gate
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:46
Az irodaház a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alapé lett.
Ingatlan Rekordév után jöhet a kézifék a budapesti lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:19
Történelmi csúcsokat ostromoltak a fővárosi ingatlanárak, de 2026 óvatosabb év lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG