2p
Nem mindegy, milyen energetikai feltételekkel épülnek a CSOK-ban részesülő ingatlanok.

Az új lakásépítések ösztönzése érdekében hozott év végi kormányzati intézkedések komolyabb épületenergetikai követelményekkel párosulnak, amelyek révén az új épületek energiaigénye jelentősen (akár felére) csökkenhet.

Szigorúbb szabályozás

A Magyar Energiahatékonysági Intézet felhívja a figyelmet arra, hogy a megemelt lakáscélú állami támogatások (CSOK) révén várható lakásépítési élénkülésre már kihat az energiahatékonyság növelése érdekében hozott szabályozás.

Ugyanis az épületek energiahatékonyságát szabályozó 7/2006-os TNM rendelet (6. § (2) d)) kimondja, hogy ha egy épület „központi költségvetésből származó támogatás igénybevételével valósul meg”, akkor azoknál azokat az energiahatékonysági követelményeket kell érvényesíteni, amelyeket egyébként csak 2018-tól kellene alkalmazni.

Ez azt jelenti, hogy a szigorítás következményeként többek között a falaknak, nyílászáróknak, födémnek a ma érvényes szabványoknál mintegy 40 százalékkal energiatakarékosabbnak kell lenniük. Minden beruházás az eddigieknél jóval nagyobb energia-megtakarítást eredményez majd köszönhetően a költségoptimalizált szintre vonatkozó épületenergetikai előírásoknak.

Hamar értékét vesztheti az ingatlan

"Nemcsak az építészek, a mérnökök számára is fontos, hogy a CSOK-os lakások tervezésénél, építésénél tisztában legyenek az új szabályok érvényességével, de maguk az építtetők számára is elemi kérdés, hogy most épülő házuk, lakásuk ne váljon pár éven belül energetikailag elavulttá, és emiatt veszítsen értékéből. Fontos az is, hogy a CSOK odaítélésénél és az elkészült épületek esetén a hatóságok ellenőrizzék, hogy valóban teljesülnek-e a jogszabályok által előírt követelmények”  - mondta Szalai Gabriella, a MEHI munkatársa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG