A rövid távú diszkont-kincstárjegyhez képest idén már 5 százalékos hozamprémium érhető el az új lakásokon, de használt lakásokat még nem érdemes befektetési céllal vásárolni - állítja az MNB honlapján megjelent tanulmány. A használt lakásokon elérhető hozam ugyanis még mindig alatta van a rövid távú diszkont-kincstárjegy hozamának.
A tanulmány kitér arra is, hogy a bérleti díjak emelkedni kezdtek, és az alacsony lakásárak miatt emelkedik a vételi és a majdani eladási ár különbözetéből adódó nyereség is. A 2008-ashoz képest 35 százalékkal csökkentek a lakásárak.
A tanulmány - a KSH adatai alapján - arra a következtetésre jut, hogy a lakosság pénzügyi vagyonának növekedése, valamint a forinthitel-kamatok csökkenése meg kell hogy jelenjen a lakások iránti keresletben is. Ez a használtlakás-piacon már látszik, de még nem érte el az új lakások piacát. Ez utóbbi azért is késik, mivel a kínálat mindig késve követi a keresletet ezen a részpiacon.
Végül arra is kitér az írás, hogy miképpen előzhető meg egy esetleges ingatlanbuborék kialakulása a magyar piacon. Erre a jegybanknak két eszköze is van: a jövedelemarányos törlesztő részlet, valamint a maximális hitelfedezeti arány meghatározása. Az új jegybanktörvény megengedi, hogy ezeket rendeletben szabályozza az MNB.
A jegybank friss tanulmánya szerint idén már 5 százalékos hozamprémium érhető el az új lakásokon, ez jobb, mint a kincstárjegy.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
22 perce
-
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
körülbelül 1 órája
-
Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
körülbelül 1 órája
-
Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
2 órája
-
Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
2 órája
-
Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
3 órája
-
Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
3 órája
Mfor.hu Top24
- Nyomozást indított a rendőrség Orbán János Dénes ügyében
- Izgalmas nap lesz a hétfői a parlamentben: mentelmi jogokról és a legfőbb ügyészről is dönthetnek a képviselők
- Ruszin-Szendi Romulusz: tragédiák történtek az elmúlt napokban
- Lengyelországba utazott a magyar belügyminiszter
- Gázárak, jövedékiadó-emelés és a minimálnyugdíj hatásai: így látja az MNB a gazdaság jövőjét
- Egyéves mentességet kapott Magyarország egy uniós jogszabály alól
- Mit szól majd ehhez Magyar Péter? 2033 előtt nem jön a magyar euró a befektetési cég szerint
Ingatlan
Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan
Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan
Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan
Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan
Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan
Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.
Ingatlan
Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan
Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan
Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan
Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Makro / Külgazdaság
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
22 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Így indult a pénteki kereskedés.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Az amerikai–iráni konfliktus rendezése is téma volt.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
2026. szeptember 24. 10:23
-
Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra
2026. szeptember 24. 13:20
-
A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban
2026. szeptember 24. 14:08
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
2026. szeptember 24. 17:16



