2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A program indulása óta valamivel több mint 7 ezer ingatlant ajánlottak fel, 6,4 milliárd forintot fizetett értük az állam.

Az utóbbi hónapokban ugrásszerűen megemelkedett a Nemzeti Eszközkezelőnek felkínált ingatlanok száma. Az indulástól számítva 2013. július végéig mintegy 7 300 ingatlan-felajánlást fogadott be a NET, amivel hozzávetőleg 32 900 személy lakhatása vált biztossá.

A 2013. június 30-ig feldolgozott adatok alapján a megvételre felajánlott ingatlanok átlagos forgalmi értéke a jelzálog-hitelszerződés megkötésekor 7,1 millió forint volt. Az ebből számított, a NET Zrt. által fizetendő átlagos vételár 3,3 millió forint körül alakult.

Az adatokból kitűnik, hogy az ingatlanok többsége a keleti országrészben, azon belül is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, de jelentős számú ingatlan-felajánlás érkezett Pest megyéből is. A dunántúli megyékben viszonylag kisszámú ingatlant kínáltak fel eddig, azonban a korábbiakhoz képest itt is bővülés tapasztalható, főleg Baranyában és Somogyban. A felajánlott ingatlanok 6 százaléka Budapesten, 16 százaléka megyei jogú városban, 39 százaléka vidéki városban, 39 százaléka pedig egyéb településen (község) található.


A NET program keretein belül a 2012. január 1-től 2013. június 30-ig terjedő időszakban 6,4 milliárd forint költségvetési forrás felhasználása mellett összesen 13,8 milliárd forint, jelzáloghitel-tartozásból fakadó hitelintézeti követelés megfizetése alól mentesültek a hiteladósok. A NET programba bekerült ingatlanok esetében tehát minden 1 forint költségvetési pénzzel 2,15 forint hitelintézeti követelést váltott ki a társaság.

A NET program a bekerülési feltételek módosításának köszönhetően újabb lendületet vett: júniusban mintegy 1200, júliusban pedig további közel 2200 ingatlant kínáltak fel az Eszközkezelőnek. A felajánlható ingatlan forgalmi értéke Budapesten és a megyei jogú városokban 15 millió forintról 20 millióra, egyéb településeken 10 millió forintról 15 millióra emelkedett. Kitolódott a 180 napos fizetési késedelemre vonatkozó dátum, a visszavásárlási jogosultság pedig a korábbi 2 éves időtartamról 5 évre nőtt. A fenti intézkedéseken túl a jogosultak köre a megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülőkkel is bővült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 16:31
Befektetési és letelepedési szándékkal egyaránt sokan nézelődnek a magyarok a külföldi ingatlanpiacokon. Szándékaikat a politikai és gazdasági változások is erősítik. 
Ingatlan A kormány új csodafegyvere felforgatja az ingatlanpiacot?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:42
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.
Ingatlan Meglepetés az új lakáshitelnél: a vártnál kedvezőbb lett a program
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 13:24
Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Szakértők szerint az Otthon Start program láncreakciót indíthat el.
Ingatlan Itt a várva várt fordulat az ingatlanpiacon
Herman Bernadett | 2025. július 1. 10:35
Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.
Ingatlan Kiderült, hol vannak a legolcsóbb vízparti nyaralók Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 09:09
A nyaralóövezetekben, vízparti településeken lévő lakóingatlanok, nyaralók árai között is tetemes különbségek vannak az országon belül.
Ingatlan Zuhanó ingatlanárak, jogbizonytalanság, csökkenő likviditás az agglomerációban?
Sasvári Péter | 2025. június 23. 05:59
Komoly zavarokat okozhat az ingatlanpiacon a helyi önazonosság védelméről szóló törvény a Duna House szerint. Az intézkedés ugyanis bizonytalansági tényezőként jelenhet meg, és így ronthatja a vásárlási kedvet. De vajon mennyire forgatja fel az ágazatot a törvény?
Ingatlan Nem jó ötlet most panellakást venni
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 11:17
Március és május között országosan átlagban 5,8 százalékot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból.
Ingatlan Hitelből venne lakást? Akkor ennek most örülhet
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 08:36
Amennyiben a szükséges önerő előteremtése nehézséget okoz, vagy a maximális finanszírozáshoz még így sem elegendő, megoldás lehet a pótfedezet bevonása.
Ingatlan Lakásválság: még többen költözhetnek ki Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 09:57
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult.
Ingatlan Tényleg annyiért mennek el az ingatlanok, amennyiért meghirdetik őket?
Natív tartalom | 2025. május 28. 08:19
Az elmúlt hónapokban sok szó esett arról, hogy az ingatlanpiacon az eladók ceruzája nagyon vastagon fog, a hirdetési árak alapján szárnyaló piacot kell látnunk. Érdekes kérdés, hogy ezt az optimizmust mennyiben követi a tényleges árszint. Valóban ilyen árakon kelnek el az ingatlanok, vagy a végső üzletek szerényebb szinteken köttetnek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG