1p
Az idei családiház-árak a válság előttinek csak a kétharmadát érik el, a megnövekedett kínálat miatt. Idén azonban az olcsó áraknak köszönhetően már visszatért a vásárlási kedv, amely hamarosan drágulást eredményez – áll a Duna House elemzésében.

A válság nem tett jót a családiház-piacnak

A 2000-es évek elején indult forinthitel boom a szocpollal és az állami kamattámogatással kiegészítve az újlakás piac- és ezen belül a családi ház építések fénykora is volt.

A válság azonban nem kedvezett a családiház-tulajdonosoknak, hiszen nem csak a fenntartási és a bejárási költség növekedett, hanem a hiteltörlesztők is súlyosabb tehet jelentettek az egyre drágulóbb gazdasági környezetben. Akik pedig mindezt devizahitelből finanszírozták a 2000-es évek második hitelhullámában, még rosszabbul jártak.

Harmadára csökkent a családi házak átlagára

Mindennek következtében sokan költöztek kisebb, fenntarthatóbb lakásba. Így megnőtt a családiház-kínálat, ami nem kedvez az eladóknak. 2008-ban - vagyis a válság előtt közvetlenül - a használt családi házakat országos átlagban 23 millió Ft-ért vásárolták a vevők. Az átlagos ingatlanméret 123 négyzetméter volt, vagyis a négyzetméterár 186 ezer Ft körül alakult - mondja Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.

A következő években azonban rendre csökkentek az éves m2 átlagárak és a vásárlók is beérték az egyre kisebb méretekkel. 2012-ben már az országos m2 átlagár 19 százalékkal (151 ezer Ft), az átlagos méret pedig 12 százalékkal volt kisebb (108 m2), mint 2008-ban. A két érték változása drámai hatást mutat, hiszen az idei országos átlagár alig haladja meg a 16 milliót a 2008-as 23-hoz képest, vagyis harmadával kevesebbért vásárolnak most a vevők használt házat.

Visszatért a vásárlási kedv, nőni fognak az árak is

Az összes adás-vételi tranzakció 17-19 százalékát tették ki a családi házat vásárlók az elmúlt években, idén azonban ez 22 százalékra emelkedett. Ez nagyjából 18 ezer vásárlást jelent. A házvásárlási csúcs ebben az évben tavasszal volt, annak ellenére, hogy a végtörlesztés inkább az év első hónapjait nyomta meg, ha a teljes piacot nézzük.

A 2012-es családi házas tranzakciók 15 százalékát hozta a főváros. Itt az átlag vásárlási érték természetesen magasabb, mint az országos, ez 24 millió Ft, viszont az átlagméret nem sokkal nagyobb, csupán 110 m2.

A lakások ára a Duna House árindexe szerint túl van a mélyponton, sőt a idei 3. negyedév 1 százalékos emelkedést mutat az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Bár családi házak vonatkozásában nehézkes – és nem is megszokott – árindexet készíteni, a megnövekedett idei vásárlási arány azt jelzi, hogy a várakozások szerint a családi házak esetében is hasonló lehet a helyzet. Az eladást tervezők mellett így jól járhatnak a vevők is, mert növekedni fog a kínálat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG