1p
Ingyen kap ingatlanokat több mint 30 település az államtól. A települések hasznot húzhatnak belőle, de kiadásaik is lesznek bőven, hiszen az épületek állagát meg kell őrizniük.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Olyan ingatlanoktól szabadul meg az állam, amelyeket nem tudott hasznosítani. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint összesen 66 ingatlant adnak át 32 önkormányzatnak. A tárca közlése szerint az ingatlanok összértéke 636 millió forint.

A közlemény úgy fogalmaz, hogy az állami vagyongazdálkodás céljára feleslegessé vált vagyontárgyak hozzájárulnak az önkormányzatok mindennapi feladatellátásához, és sok esetben fejlesztések, beruházások elindításához szolgálnak alapul.

Megkötik az önkormányzatok kezét

A tárca szerint a települések garanciát vállaltak arra, hogy az átruházott ingatlanokat megfelelő módon hasznosítják. Ennek része, hogy az ingatlant 15 évig nem adhatják el, a szerződésben vállalt célnak megfelelően kell hasznosítaniuk, és kötelesek állagát megóvni.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Devecser például helyi a közutak és közterületek fenntartása érdekében, közterület céljára szolgáló ingatlanhoz jut. Tiszacsege egy volt honvédségi üdülőt kap, amelyből a tervek szerint közművelődési, tudományos és művészeti központot hoznak létre. A Vecsésnek adandó ingatlanok pedig településrendezési, településfejlesztési feladatok ellátását, vállalkozásfejlesztési célok megvalósítását, valamint közpark és játszótér kialakítást szolgálják.

Spórol a költségvetés

A minisztérium szerint azzal, hogy ingatlanokat adnak át hasznosításra az önkormányzatoknak, felelős vagyongazdálkodást végeznek. Indoklásuk szerint az egyáltalán nem, vagy rosszul kihasznált ingatlanok átruházásával csökkennek a központi költségvetés kiadásai. Az államnál marad ugyanis az a pénz, amit eddig a fenntartásra, üzemeltetésre és az őrzésre kellett kifizetni. Az átadást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) közreműködésével végzik.

Másoknak is segítenek

Nemcsak ingatlanokat, ingóságokat is ingyen adnak. Az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység életmentési feladatok begyakorlásához és polgári védelmi feladatai ellátásához, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig az hajléktalanokat segítő tevékenységéhez kap eszközöket, mintegy 8 millió forint értékben.

Az MNV Zrt. összesítése szerint az elmúlt két 250 ingatlant és sok ingóságot adtak át, megközelítőleg 18 milliárd forint értékben. A közlemény szerint az elmúlt években településfejlesztéshez, az épített és természeti környezet védelméhez, a csatornázáshoz, a helyi közutak és közterületek fenntartásához, továbbá egészségügyi, szociális és kulturális célokhoz és a helyi sporttevékenységekhez adtak támogatást. Az ingatlanokon megvalósítandó helyi fejlesztések egy része egyúttal munkahelyteremtő hatással is jár, és lehetővé teszi az önkormányzatok által koordinált közcélú foglalkoztatás bővítését és hatékonyabbá tételét - fogalmaz a közlemény.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG