3p

Édeskevés, amit a kormány változtat a lakástámogatásoknál. Kicsit jól járnak a falusiak, a városiak lemondhatnak a csokról.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter nem tette könnyebbé azok dolgát, akik lakásvásárláson vagy felújításon gondolkodnak. Egy-két konkrétumot jelentett be, de homályban hagyta, hogy mik lesznek az érdemi újítások, amik nagyobb tömegeket fognak lakásvásárlásra sarkallni - írja laptársunk, az mfor.hu.

A falun sok gyermeket vállók járhatnak a legjobban, de még a nekik adott pénz sem elegendő. Fotó: Pexels
A falun sok gyermeket vállók járhatnak a legjobban, de még a nekik adott pénz sem elegendő. Fotó: Pexels

A portál megjegyzi, hogy sürgősen lépni kellene, mert a lakáspiac gyakorlatilag befagyott, mindenki kivár a túl magas kamatok és kivitelezési költségek miatt továbbá azért is, mert az állami támogatások elinflálódtak a drágulás következtében. Egyúttal felteszi a kérdést, hogy 

"honnan/minek a rovására teremtenek elő bármekkora új támogatási pénzt a már most is ezer sebből vérző költségvetésben és főleg miként bünteti a piac a fokozódó bizonytalanságot."

A lap szerint a kormányinfón azt tudtuk meg, hogy a Babaváró hitel maximális összegét ugyan 10-ről 11 millió forintra emelik, de ez szinte semmi a bevezetés óta tapasztalható inflációhoz képest. Ráadásul szigorításokat is bejelentett a miniszter. Manapság sok olyan,házasságban élő és gyermekvállaló nő van, aki kitolja ezt 30 éves kora utánra, ám ők 2024-től már nem jogosultak erre a bejelentés szerint -  mutatott rá a portál, amdj azt írta:

"Fontosabb, hogy mit talál ki a kormány az általa csak városi csok-nak nevezett, most legfeljebb 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás helyébe. Most ugyanis csak az derült ki, hogy ezt megszünteti, kivéve ha a település ötezer főnél kisebb." 

Boritékolható, hogy lesznek előrehozott vásárlások, hogy kihasználják a normál csok-ot, amíg van, de ez csak rövid távon lasítja az áresést az enyhe kereslet-emelkedés miatt.

Az mfor.hu szerint azt viszont egyértelművé tette, hogy megint a Fidesz szavazóbázisának számító falusi rétegeket segíti úgy, hogy 10-ről 15 millió forintra növelik a maximálisan igényelhető Falusi csok-ot. Egy nem túl jó megközelíthetőségű faluban, lerobbant ház megvételéhez és egyidejű felújításához (ez a kettő együtt feltétel) esetleg elég, de minőségi otthon megvásárlásához kevés - írta a lap, felhívva a figyelmet arra, hogy nem tudni, mi lesz azokkal, akik csak felújítani szeretnének. Eddig ők legfeljebb 5 millió forintot kaphattak, ami már most is édeskevés és itt is kell legalább három gyermek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG