2p

A propagandaminiszter törheti a fejét, hogyan adja el, az októberben életjeleket mutató építőipar novemberben megint visszaesett.

Novemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tette közzé a Központi Statisztkai Hivatal (KSH). Ez rosszabb az egy hónappal korábbi értéknél, amikor csak 0,5 százalékos volt a mínusz.

Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 9,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,0 százalékkal elmaradt az októberitől, ami szintén hanyatlást jelez, egy hónappal korábban ugyanis még emelkedést jelentett a KSH, az októberi szint 4,6 százalékkal haladta meg a szeptemberit.

Ami a részleteket illeti,

novemberben az előző év azonos hónapjához képest:

  • A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 9,0 százalékkal kisebb, az egy az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 22,4, az egyéb építmények építésénél 3,7 százalékkal csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 12,2 százalékkal bővült.
  • A megkötött új szerződések volumene 51,1, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 34,9, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 57,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakihoz képest.
  • Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 14,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 26,7 százalékkal nagyobb volt a 2023. novemberinél.

2024 első tizenegy hónapjában

Az építőipari termelés volumene 0,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz mérten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
Ingatlan Valami furcsa történik a panelek piacán – miért kell erre mindenkinek odafigyelni?
Litván Dániel | 2026. május 28. 15:48
Pár hónapja még a piac sztárjai voltak a panelek, most gyűlnek az eladatlan lakások. Valami készül az ingatlanpiacon? 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Lejtmenetnek indultak a családiház-árak a Balatonnál
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 18:49
Kevés ember tudta megfizetni a balatonboglári, vagy balatonlellei családi házakat két éve, azóta viszont korrigált a piac: ma már újépítésű, panorámás, vízparti házat is lehet venni egymilliós négyzetméterár alatt. A lakásárak felzárkóztak a siófokiakhoz, de az új és a használt lakások árai között nincs érdemi árkülönbség. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonlellén nézett körül.
Ingatlan Elképesztő összeget kér szivar- és biliárdszobás luxusvillájáért Szijjártó Péter szomszédja
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 05:44
Az egykori külügyminiszter szomszédjának cége felel a Hell-termékek magyarországi szállításáért: a BHS Trans Kft. több mint 10 milliárd forint állami támogatást kapott a választás előtt néhány nappal. Ennek töredékéért árulja a házát, amiben egy edzőterem és egy moziterem is található.
Ingatlan Az európai válság, amely Magyarországot különösen érinti – fel van adva a lecke az új kormánynak
Imre Lőrinc | 2026. május 24. 06:06
Egész Európában problémát jelent a megfizethető lakhatás és az energiaszegénység. Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben messze Magyarországon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben, miközben a szociálislakás-építések területén az európai középmezőny alján állunk. A megfizethető lakhatás megteremtése hosszú távú befektetés, amivel nem igazán tudnak a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politikusok választásokat nyerni – hangzott el a 3. alkalommal megrendezett Lakhatási-szakmai Fórumon, amiről lapunk is tudósított.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG