A Váci úti irodafolyosón – közvetlenül a Forgách utcai metrómegálló kijáratánál – épülő „A” kategóriás, több mint 21 ezer m² bruttó bérbe adható területtel rendelkező irodaházba az első bérlők a terveknek megfelelően 2014 második negyedévében költözhetnek be. A beruházó, HB Reavis Csoport szerint az elmúlt hónapokban jelentősen áttervezték az épületet és ennek eredményeként hatékony tereket tudtak kialakítani a jövőbeni bérlők számára. Ennek köszönhetően az ügyfelek akár 15 százalékkal is csökkenthetik a bérelt területük nagyságát, így racionalizálva költségeiket.
A HB Reavis Csoport a régió egyik vezető ingatlanfejlesztője; 1993-as alapítása óta összesen több mint 800 millió euró értékben fejlesztett ingatlant a régió országaiban. A szlovákiai központú vállalatcsoportnak a Váci Corner Offices az első magyarországi projektje, amelyet idén tavasszal vásárolt meg. A Szász László, Ybl-díjas építész által tervezett épület várhatóan 19.460 m² bruttó bérbe adható irodaterülettel, 1.640 m² földszinti üzlethelyiséggel és étteremmel rendelkezik majd, melyeknek közvetlen kertkapcsolata is lesz. A mélygarázsban a kerékpár és a robogó tárolók mellett több mint 350 autó számára lesz parkolóhely és helyet kap majd néhány elektromosautó-töltőállomás is.
Komoly vizió a vállalattól

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




