4p
A falvak népességcsökkenésének megállítására, a kormány fejlesztési programot indít a kistelepüléseken. Az intézkedéscsomag részeként emelik a csok összegét azoknál a családoknál, amelyek 5 ezer fő alatti településen építkeznek, vagy használt ingatlant vásárolnak.

Becslések szerint országszerte 560 ezer lakás, ház áll üresen – zömük vidéki településeken. Az 1000 főnél kisebb teleüléseken az ingatlanok 23 százaléka lakatlan. Nem sokkal jobb a helyzet a valamivel nagyobb, de 5000 főnél kisebb településeken: itt a lakások 17 százaléka áll üresen.

Pár évtizede még sokan nem akarták elhagyni eredeti lakóhelyüket, mára azonban ez a helyzet radikálisan megváltozott: rugalmasabbá váltak a hazai munkavállalók. Sokan külföldre mentek dolgozni, de az országhatárokon belül is megnőtt a népességmozgás. Ez jót tesz a munkaerőpiacnak, de nem kedvez a falvaknak. A folyamat jól leképeződik az ingatlanárak változásában is: az OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint, míg például a nagyvárosokban átlagosan 15, a kisebb városokban 8 százalékos árnövekedés történt tavaly, a községi jogállású településeken összességében csupán 1 százalékos volt a drágulás 2017-ben. Ez a különbség pedig sok éve megfigyelhető már.

Olyan elhagyott, kiöregedett település, ahol lényegében teljesen eltűnt a lakosság, kéttucatnyi lehet az országban. Az ötezer lakos alatti települések számaránya szembetűnő: ezek teszik ki a magyarországi települések 90 százalékát. A községek döntő többsége azonban ingatlanpiaci szempontból egyelőre fehér folt: az OTP Ingatlanpont szerint jelenleg nagyjából 200 olyan település van az országban, ahol egyáltalán nem adtak-vettek házat, ingatlant, és további 4-500 faluban legfeljebb 1-2 tranzakciót regisztráltak az elmúlt évben.

Részleteket még nem tudni

A héten jelentették be, hogy a kormány a Modern Városok Program után elindítja a Magyar falvak programot. Ennek része, hogy az ötezer fő alatti településeken növelik a csok összegét, ez a használt ingatlanokra is vonatkozik. Aki a tájegységi arculatba illő ingatlant épít, további kedvezményeket kaphat. A részletek még nem ismeretesek.

600 ezer forinttól 2,75 millió forintig

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) jelenlegi szabályrendszere eltérően támogatja új és használt lakás, lakóház építését vagy vásárlását. A csok a már megszületett vagy vállalt gyermekek száma szerint is változó juttatással számol: a gyermekek számának emelkedésével egyre több támogatást ad a családoknak. Használt lakás esetén: az egygyermekes család 600 ezer forintra, kétgyermekes család 1,43 millió forintra, háromgyermekes család 2,2 millió forintra, míg egy négygyermekes család már 2,75 millió forintra számíthat.

„Jelenleg megyénként és településenként nagyon eltér, milyen önrészt kell letennie egy családnak az otthonteremtési kedvezmény mellé” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az ingatlanpiaci szakértő számításai szerint Az átlagos lakásárakat tekintve, 3-4 gyermek esetében a csok jelenleg egy-egy használt lakás árának jellemzően harmadát-negyedét fedezi a megyeszékhelyeken. Természetese a területi különbségek itt is érzékelhetőek: Salgótarjánban például egy négy gyermekes család számára a kinézett használt ingatlan vételárának átlagosan a 60 százalékát fedezi a csok. Ahogy drágulnak az egyes települések átlagárai, úgy kell egyre nagyobb önrészt letenni a csok mellé.

Fellendülhet a vidéki ingatlanpiac

„Ha a kormány megnöveli a csok-ot az 5 ezer fő alatti településeken, még az is elképzelhető, hogy a jövőben önrész nélkül lehet majd lakóingatlanhoz jutni az érintett települések egy részén, ami lendületet adhat a vidéki ingatlanpiacnak” – fűzte hozzá Valkó Dávid.

Kis falvakban már pár millió forintért is lehet házat venni.

„A megemelt CSOK különösen ott növelheti az ingatlanok iránti keresletet, ahol még elérhető távolságban van munkalehetőség, iskola, szolgáltatások. Feltehetőleg a nagyvárosok vonzáskörzete fog tovább terjedni, mert sok fiatal vállalja majd a hosszabb utazást cserébe azért, hogy megfizethető áron jusson otthonhoz” – mondta az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG