Az idei év leggyengébb hónapját mutatja a szeptemberi forgalom, amely látványosan törte meg az elmúlt 3 éves átlag felett teljesítő 2012. évi havi adatsort. Az alig több, mint 6 500 tranzakció nemcsak a tavalyi azonos hónapnál kevesebb 17%-kal, de az igen gyenge tavalyi átlag alatt is 12%-kal teljesített.
Mindezek ellenére az idei év összességében továbbra is a tavalyi azonos időszak felett áll, akkor valamivel 62 ezer fölött teljesített a piac, ami 16%-kal gyengébb az idei első 9 hónapnál. Az augusztusi mélypontot követően szeptember hónapra visszaállt a kereslet intenzitása az idei emelkedett szintre, amely így 79 százalékponttal a tavalyi átlag fölött teljesített 7%-kal - a Duna House adatai alapján.
A panelek árindexe mélyponton, a tégla épületek indexe stagnál
Megtorpant az idei áremelkedés, az első két negyedéves 1-1 százalékpontos elmozdulást követően. A 2012. harmadik negyedév az előzővel megegyező 84 százalékponton áll nominális értéken, reálértéken viszont a fogyasztói árindex hatására 1 pontot esett az érték, jelenleg 67 százalékpontra, az eddigi legalacsonyabb értékre esett. Az országos panel árindex visszaesett a tavaly év végi történelmi mélypontjára 79 pontra, a tégla lakás árindexe azonban töretlenül tartja magát az idei évben 87 pont közelében. Reálértéken a panelek már 64 százalékpontos mélységben járnak, a tégla index azonban ebben a megmérettetésben is igyekszik tartani magát 70 százalékpont közelében.
Óriási árkülönbségek vannak régiónként
A harmadik negyedévben megvásárolt panellakások átlagárait összehasonlítva óriási területi különbségek láthatóak. Amíg Dél-Dunántúlon az átlagos panellakás négyzetméter ár 100 ezer Ft, addig a nyugati országrészben 138 ezer Ft-os átlagáron vásároltak. Természetesen kiemelkedik a 159 000 Ft/m2 árával a közép-magyarországi régió, azon belül is Budapest, ahol az észak-budai kerületekben az átlagárak elérték a 237 ezret. Panel szempontból a legolcsóbb fővárosi régió a dél-pesti, itt 157 ezer Ft/m2 volt az átlagár. A tégla építésű lakások esetében az országos mélypontot Észak-Magyarország mutatja, ahol az ilyen ingatlanok csupán 119 ezer Ft/m2-es átlagáron cseréltek gazdát a harmadik negyedévben - mondta Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.
Közép-Magyarországot leszámítva (a maga 240 ezres átlagával) az ország többi régiója viszonylag homogén képet mutat, az átlagos négyzetméter árak 170 000 Ft körül alakultak ebben az időszakban. Budapesten a panelekhez hasonlóan a tégla lakások is az észak-budai régióban értek a legtöbbet, itt egy négyzetméter ára 320 ezer volt. A dél-pesti oldal az ellenpólus, ahol 216 ezer Ft volt az átlag, amely még így is magasabb, mint vidéken bármelyik régióban.
Nagy árengedményeket kell adni
Bár a paneleknél megszokhattuk a kis mértékű, 10% alatti teljes árváltozást az eredetileg elképzelt és a végül megvalósult ár között, idén a harmadik negyedévben több régió is meghaladta ezt a mértéket (Észak-Alföldön és a Közép-Dunántúlon pl. 13% volt). A legjelentősebb teljes árváltozást mindig a családi házak eladóinak kell elszenvedniük. Az idei harmadik negyedévben köztük is az észak-magyarországi eladóknak kellett a legnagyobb kompromisszumokat kötniük, hiszen a 13%-os árlevitelt követően a vevők további 10%-ot alkudtak - derül ki a Duna House elemzéséből.
Ugyanúgy nő a kisebb és a nagyobb lakásba költözők aránya
Budapesten tovább nőtt a nagyobba költözés okán eladók aránya. Egy hónapja 42%-kal vezették a csoportot, most 54%-kal végeztek az élen. Nemcsak az arányuk nőtt, de az átlagos eladási ár is, amely szeptemberben 12,7 millió volt, egy augusztusban pedig 11,4. Vidéken is nőtt a nagyobba vágyó eladók tábora, 32%-ról 38%-ra duzzadt az arányuk, ők átlagosan 9 millió fölött váltak meg lakásuktól. Ugyanígy nőtt kisebbe költözők aránya is 12-ről 19%-ra egy hónap alatt, augusztusban még 18 millió Ft-os átlagon adták el ingatlanjaikat, szeptemberben pedig 20 millió fölötti átlagon.
Budán duplájára nőtt a drágább, 25-30 millió Ft közötti vásárlók aránya a harmadik negyedévben az év első feléhez viszonyítva, igaz, így is csak az összes tranzakció 8%-át teszik ki. Pesten ugyanezen időszakok összehasonlításában látható, hogy csökkent a 60 négyzetméter alatti méretű lakások forgalma, nőtt a 60-80 m2 közöttieké 17-ről 21%-ra, de a 80-100 közöttieké is egy csekély mértékben. Vidéken két négyzetméter árkategórián belül történt átcsoportosulás (miközben a 100-150 ezer Ft/m2 kategória a legmasszívabb 43%-kal továbbra is), ugyanis az első félévben a második legmarkánsabb árkategóriából a 150-200 ezer Ft/m2-ből történő csökkenés megjelent az olcsóbb, 50-100 ezer Ft-os sávban. Pest Megyében az első félévben még a tranzakciók harmadát adó 10-15 milliós ingatlankategória a harmadik negyedévre a felére esett vissza, így az összes többi ársávban emelkedés volt tapasztalható.
Tavaly szeptember végéig kevesebb ingatlant adtak el, mint idén eddig. A növekedés aránya 16 százalék, még úgy is, hogy a szeptemberi forgalom tavalyi azonos hónapnál kevesebb 17 százalékkal.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Itt a felvétel az orosz tankhajó elleni akcióról
10 perce
-
Ez már a béke előszele? Négy iráni vízumot kapott a focivébére
43 perce
-
Áll a bál Romániában az elnök húzása miatt
körülbelül 1 órája
-
Újabb fordulatok: mégsem lesz vasárnap béke Irán és Amerika között?
2 órája
-
Hatalmas a vita az új alkoholtanulmányok körül – megvásárolták a kutatókat?
2 órája
-
Változékony hete volt a magyar tőzsdének
3 órája
-
A cserét küldi pályája a román elnök – nemzeti liberális kormány alakul?
3 órája
Mfor.hu Top24
- Két meglepetés is született a világbajnokságon
- Trump vasárnap is hoppon maradhat az iráni békével
- Komoly baj van egy Lidl-szalámival, akár a vastagbelünk is begyulladhat tőle
- Foci-vb – meghökkentő dolog történt a vébé egyik legnagyobb sztárjával
- Itt a TEK vége? Kiszivárogtak Magyar Péterék tervei
- Európában csak a kapun dörömbölnek, Kínában már áttörtek az emberi robotok
- Nem teljesen elégedett a szombati Fidesz-kongresszussal Navracsics Tibor
Ingatlan
Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
Ingatlan
Valami furcsa történik a panelek piacán – miért kell erre mindenkinek odafigyelni?
Litván Dániel | 2026. május 28. 15:48
Pár hónapja még a piac sztárjai voltak a panelek, most gyűlnek az eladatlan lakások. Valami készül az ingatlanpiacon?
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Lejtmenetnek indultak a családiház-árak a Balatonnál
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 18:49
Kevés ember tudta megfizetni a balatonboglári, vagy balatonlellei családi házakat két éve, azóta viszont korrigált a piac: ma már újépítésű, panorámás, vízparti házat is lehet venni egymilliós négyzetméterár alatt. A lakásárak felzárkóztak a siófokiakhoz, de az új és a használt lakások árai között nincs érdemi árkülönbség. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonlellén nézett körül.
Ingatlan
Elképesztő összeget kér szivar- és biliárdszobás luxusvillájáért Szijjártó Péter szomszédja
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 05:44
Az egykori külügyminiszter szomszédjának cége felel a Hell-termékek magyarországi szállításáért: a BHS Trans Kft. több mint 10 milliárd forint állami támogatást kapott a választás előtt néhány nappal. Ennek töredékéért árulja a házát, amiben egy edzőterem és egy moziterem is található.
Ingatlan
Az európai válság, amely Magyarországot különösen érinti – fel van adva a lecke az új kormánynak
Imre Lőrinc | 2026. május 24. 06:06
Egész Európában problémát jelent a megfizethető lakhatás és az energiaszegénység. Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben messze Magyarországon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben, miközben a szociálislakás-építések területén az európai középmezőny alján állunk. A megfizethető lakhatás megteremtése hosszú távú befektetés, amivel nem igazán tudnak a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politikusok választásokat nyerni – hangzott el a 3. alkalommal megrendezett Lakhatási-szakmai Fórumon, amiről lapunk is tudósított.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan
Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt.
Ingatlan
Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Itt a felvétel az orosz tankhajó elleni akcióról
Így akcióznak a brit tengerészgyalogosok.
10 perce
Nemzetközi
Ez már a béke előszele? Négy iráni vízumot kapott a focivébére
Csatlakozhatnak a válogatotthoz.
43 perce
Nemzetközi
Áll a bál Romániában az elnök húzása miatt
Ellenséges lépésként értékelik Vestea felkérését.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Figyelmeztetés minden közös képviselőnek: ez a hiba bíróságra vihet
12:04
-
Megjött a hazai gazdák beruházási kedve?
11:07
-
Riasztó szám érkezett a legszegényebb magyarországi régióból
10:11
-
Fontos adat derül ki napokon belül a magyar gazdaságban
09:08
-
A válságálló cégek lettek a befektetők új kedvencei
05:33
Turizmus Online cikkei
-
Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM
07:41
-
A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért
07:32
-
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált
15:59
-
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről
14:49
-
Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva
10:07
A vidék hírei
-
Navracsics: Nem hozott áttörést a Fidesz kongresszusa, a párt jövője továbbra is nyitott kérdés
11:34
-
Hat pályázat érkezett az Egri Városi Sportiskola élére, négy pályázó maradt versenyben
08:07
-
Orbán marad a Fidesz élén és soha nem adja fel
20:12
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
2026. június 13. 14:01
-
Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
2026. június 13. 16:46
-
Ha nem lesz béke Iránnal, Trump beveti a „végső alternatívát”
2026. június 14. 08:38
-
A britek is odacsaptak egyet az oroszoknak
2026. június 14. 09:34
-
Megszületett a döntés: Orbán Viktor marad a Fidesz elnöke
2026. június 13. 16:31






