A forgalomba helyezés - amelyet hétfőn egy utolsó helyszíni szemle előz meg - azért ideiglenes, mert az ófehértói mérnökségi telep csak májusban készül el. Mint Loppert Dániel kifejtette, addig az üzemeltetést az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. a Magyar Közút nyíregyházi telepéről látja el. Ez azzal jár, hogy az ÁAK kiemelten, több kocsival vizsgálja az új autópályaszakasz forgalmát.
Az M3-as nyíregyházi végpontját és az új szakasz összekötését kétszer két forgalmi sávval oldotta meg a NIF: az egymáshoz közeli két csomópont gyűjtő-elosztó sávjait használja ideiglenes összeköttetésre a beruházó.
A 33,8 kilométer hosszú autópályaszakasz az Új Széchenyi Terv keretében, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrás segítségével, nettó 31,9 milliárd forintért épült meg. Az új szakasz vége Őr községnél csatlakozik a 49-es számú főúthoz, amely a Csengersima-Pete közötti magyar-román határállomást kapcsolja a sztrádához.
A sztrádaépítés szabolcsi folytatására, az Őr-Vásárosnamény közötti szakasz elkészítésére is megjelent már október elején a közbeszerzési kiírás, és beérkeztek a kivitelezői ajánlatok. Őr után, Vásárosnaményig, 11 kilométer hosszon, szintén 2x2 sávos, plusz leállósávval rendelkező sztrádarész épül.
Az M3-as autópálya Vásárosnamény utáni, az ukrán határig történő majdani kiépítése attól függ, hogy Ukrajna hogyan halad gyorsforgalmi úthálózatának kialakításával, és mikor éri el az ottani sztráda a magyar határszakaszt.
Jövő szerda délután a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ideiglenesen forgalomba helyezi az M3-as Nyíregyháza és a 49-es főút közti szakaszát - mondta el Loppert Dániel, a beruházó NIF kommunikációs vezetője.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
11 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
11 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
12 órája
-
Szörnyű tragédia történt
12 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
13 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
13 órája
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
13 órája
Mfor.hu Top24
- Óriási pofon az autósoknak – az osztrák kutakon olcsóbb a benzin
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
- Ilyen hideg még sosem volt, mint szombat reggel
- Hegedűs Zsolt fontos üzenetet küldött
- Orbán Viktor jelenlétében hozott nagy döntést a Fidesz
- Újabb milliárdos közpénz-elherdálásról rántotta le a leplet a kormány
Ingatlan
Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan
Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan
Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan
Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan
Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan
Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan
Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan
Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan
Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
12 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


