5p

Az építkezők újabb két év felmentést kaptak az új lakóépületek szigorú energiafelhasználási előírásainak teljesítése alól. Addig nem kell legalább BB besorolást szerezniük a használatbavételhez.

Nagyon sokat ér a lakóépületeket építőknek egy nemrégiben megjelent jogszabály egyetlen sora. A 315/2022. (VIII. 16.) számú kormányrendeletnek az Országos Építészeti Tervtanács jogait érintő része kapott nagy figyelmet, pedig egy rövidke paragrafusában a lakásépítéseket alapjaiban érintő rendelkezést is hozott – írja a Bank360.hu.

A módosítás valójában egyetlen évszám, de ez sokat jelent a lakóépületek építése és bővítése esetén. Az új rendelet 5. paragrafus (2) bekezdése kimondja: „A 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 7/D. § (1) bekezdésében a „2022” szövegrész helyébe a „2024” szöveg lép.

Ez az aprónak látszó változtatás azt eredményezi, hogy az egyszerű bejelentés alapján készülő lakóépületek használatbavételi engedélyének kiadásakor a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigénnyel kapcsolatos előírásokat csak 2024. június 30-tól kell alkalmazni.

Ez azt jelenti, hogy további két évig kaphatnak használatbavételi engedélyt BB energetikai besorolásnál rosszabb lakóépületek is, amennyiben az egyszerű bejelentés szabályai szerint valósulnak meg.

Eredetileg június 30-ig hosszabbították meg azt a türelmi időt, amíg még BB-nél rosszabb energiahatékonyságú lakóingatlanokra is lehetett használatbavétel engedélyt kapni. Ez a határidő valójában le is járt június végével, tehát azóta egészen mostanáig már legalább BB besorolás kellett az energetikai tanúsítványban ahhoz, hogy ténylegesen átadhassák, lakóépületté nyilváníthassák az elkészült új ingatlant, vagy használatba lehessen venni a bővítést.

Most viszont az egyszerű bejelentés alapján építkezők újabb két év haladékot kapnak, függetlenül attól, hogy mikor kezdték a kivitelezést. A BB, azaz „közel nulla energiaigény követelményeinek megfelelő” besorolást eredetileg már 2021. januárjától meg kellett volna szerezni az új lakóingatlanokra. Az építkezők által hosszú évek óta tudott követelmény bevezetését azonban azóta újra és újra eltolja a kormány.

Segítség az építkezőknek. Fotó: Pexels
Segítség az építkezőknek. Fotó: Pexels

A közel nulla energiaigényű (KNE) épületekre vonatkozó előírást még nem teljesítő új lakóépületek először kaptak fél év haladékot, majd újabb egy évet. Így az építkezők és a vásárlók is úgy tudhatták, hogy 2022. június 30. után már csak BB-s besorolású lakóingatlanok kaphatnak használatbavételi engedélyt. Az MNB Zöld Otthon Programjának rendkívül kedvező, fix 2,5 százalékos kamatú zöld hitelét már 2021 őszétől legalább BB besoroláshoz kötötték, de ez április elejétől nem igényelhető a 300 milliárdos keret kimerülése miatt.

BB besorolást akkor kaphat egy lakóingatlan az energetikai tanúsítványban, ha a tanúsító által kiszámolt energiafogyasztási értéke 81 és 100 KWh/m²/év közé esik. Ha az alsó határértéknél, 81-nél alacsonyabb, akkor már AA minősítés jár, ha viszont a felső határtértéknél, 100-nál magasabb, akkor csak CC-t.

A BB minősítésnek a megfelelő energiafogyasztáson felül az is feltétele, hogy legalább 25 százalékát megújuló forrásból kell fedezni. Az épület energiaigényébe a fűtésre, hűtésre, melegvíz-előállításra és szellőzésre használt mennyiség számít bele, a BB-hez ennek legalább negyedét kell megújuló energiaforrásokból használni.

Amennyiben nem használnak az ingatlanban megújuló energiaforrást, akkor nem adható ki BB minősítés még abban az esetben sem, ha az a 81-100-as határértéknek megfelel.

Az Országos Tanúsító Központ leírása szerint az alábbi megújuló energiahordozó vehetők figyelembe: tűzifa, biomassza, biomasszából közvetve vagy közvetlenül előállított energia, a biogázok energiája, fapellet, agripellet; nap-, szél-, vízenergia, geotermális, geotermikus, hidrotermikus, légtermikus energia; illetve a távhő is bizonyos esetekben.

Az újabb haladék az eddigi tologatások alapján nem váratlan ugyan, de az furcsa, hogy éppen olyankor tesz újabb engedményt a kormány, amikor a rezsinövekedés miatt minden korábbinál fontosabb lenne az új lakóépületek energiaigényének csökkentése.

Természetesen az ezután se lesz tilos, hogy valaki önként építsen CC-nél jobb besorolású lakóingatlant építsen. Különösen, hogy ennek most már az ingatlanpiacon is ténylegesen kimutatható értéke van a lakásárban a rezsiköltségek emelkedése miatt. Ez nemcsak eladásnál számíthat, hanem például a hitelfelvételnél is, hiszen a bank magasabb értékelheti a jobb energiabesorolású ingatlant.  A hitelbiztosítéki érték (hbé) fedezeti érték meghatározásán túl a hitelbírálatkor a megélhetési költségek figyelembevételénél is alacsonyabb rezsivel kalkulálhat a bank.

Aki viszont ennek ellenére spórolni akar az építési költségeken, az még akár most is belevághat úgy a beruházásba, hogy a CC-t célozza csak meg, feltéve, hogy 2024. június 30-ig elkészül vele, és meg tudja szerezni az ingatlanra a használatbavételi engedélyt – írja a Bank360.hu.

Mi épülhet egyszerű bejelentéssel?

A 155/2016. (VI. 13.) számú kormányrendelet szerint egyszerű bejelentéssel építhető:

  • legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület (vagy ugyanekkora bővítés),
  • 300 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó új lakóépület (vagy ugyanekkora bővítés), ha az építtető természetes személy, az építési tevékenységet saját lakhatásának biztosítása céljából végzi, és az így megépült új lakóépület egy lakásnál többet nem tartalmaz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG