2p
Bírságot nem szabtak ki az ingatlanközvetítőre.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A GVH a „A legtöbb ingatlan egy helyen” állítás kapcsán kifogásolta, hogy a vállalkozás nem tudta megfelelően igazolni a hirdetett ingatlanok számán alapuló piacelsőségét. Bár az ingatlan.com tudott adatokat szolgáltatni a saját és a versenytársai által kínált ingatlanok számáról, de ezek nem voltak megfelelően összehasonlíthatók, illetve egyes időszakokban még a saját nyilvántartása szerint sem a weboldalán szerepelt a legtöbb meghirdetett ingatlan. A szlogen megfogalmazása, tartalma kifejezetten az elérhető ingatlanok számán alapuló piacelsőséget sugallt, így a hatóság nem vehette figyelembe, hogy a cég piacvezető-e más mutatók, pl. a honlap látogatottsága alapján - írja közleményében a hatóság.

A „Csak nálunk” megjelölést a vállalkozás abból a célból hozta létre, hogy hirdető partnerei felhívhassák a figyelmet arra, ha egy adott ingatlan (kizárólagos szerződés alapján) csak az ő közvetítői kínálatukban érhető el. A felirat elhelyezésének, megjelenítésének módja által azonban az a képzet alakulhatott ki a fogyasztókban, hogy a kizárólagosság a honlapon történő megjelenésre vonatkozik, vagyis, hogy egy adott ingatlan hirdetése csak az ingatlan.com oldalon érhető el. A vállalkozás – jogsértő módon – nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a megjelölés alkalmazási feltételeinek kialakításakor, mert figyelmen kívül hagyta a valóságtól eltérő fogyasztói értelmezés lehetőségét.

Csak figyelmeztették a céget

A GVH nem szabott ki bírságot a jogsértések miatt, ugyanakkor figyelmeztetésben részesítette és arra kötelezte a vállalkozást, hogy vezessen be olyan belső eljárásrendet, amely biztosítja a versenyjogi előírásoknak való megfelelést és a jogsértések megelőzését. A hatóság döntésében figyelembe vette, hogy a vállalkozás az eljárás hatására jelezte változtatási szándékát a kifogásolt gyakorlatokkal összefüggésben.

A GVH közleménye megjegyzi: versenytörvény értelmében a GVH a kis- és középvállalkozások első alkalommal megvalósított jogsértése esetén alkalmazhat figyelmeztetést, ha a jogsértés nem közbeszerzési kartell keretében, uniós jogot sértve vagy sérülékeny fogyasztók kárára történik. A versenyhatóság utólag ellenőrzi, hogy a vállalkozás megfelelően teljesítette-e az előírtakat, és mulasztás esetén bírságot is kiszabhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Dubai ingatlanpiaca: luxus és lehetőségek minden négyzetméteren
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 11:28
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiaca kétségtelenül Dubaié. Az elmúlt években a város központi szerepet játszott a nemzetközi ingatlanberuházások között. Gondoltál már arra, hogy mit jelent Dubai gazdasági és kulturális életében az ingatlanpiac fellendülése? Aki itt befektet, nem csupán lakóingatlant vagy kereskedelmi épületet vásárol, hanem részese lesz egy pezsgő, modern világ részének is.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG