1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A korábbi Csepeli Fémmű területén a legnagyobb ingatlantulajdonnal rendelkező Indotek Group tízezer négyzetméteren egy Magyarországon még nem alkalmazott koncepcióval biciklis bevásárlóközpontot hoz létre.

A Világgazdaság cikke szerint a cég 2013 elején kezdi meg a biciklis bevásárlóközpont, a Pedál Market építését, a tervek szerint 2014-ben befejeződő, 1,1 milliárdos beruházás eredményeként Csepelen működik majd Európa legnagyobb kerékpáros centruma. A fejlesztés költségeinek 60 százalékát előértékesítés útján a piacról, a fennmaradó részt önerőből biztosítja a cégcsoport.

Látványterv - pedalmarket.hu

A létesítmény ötödét kerékpárutak foglalják majd el, a bérlőknek 6 ezer négyzetméteren alakíthatnak majd ki üzleteket. Az építészek óriási konténerekre emlékeztető, kétszintesre bővíthető kereskedelmi egységeket terveztek az épületbe, amely iránt Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója szerint már komoly érdeklődés tapasztalható, ígéretes tárgyalások folynak nemzetközi és hazai sportszer- és kerékpárgyártókkal, valamint nagy- és kiskereskedőkkel.

Pláza és tesztpálya

A projekt honlapján azt írják: a beruházás keretében kialakításra kerül egy modern, széles vásárlóközönséget kiszolgáló kerékpáros bevásárlóközpont piactérrel, értékesítési egységekkel és kerékpáros tesztpályával. A kereskedelmi egységek szomszédságában készül a Pedál Aréna rendezvénycsarnok, ahol több mint 2200 nm-en egy minden igényt kielégítő kerékpáros ügyességi pályarendszer kap helyet, egy földes pályával, egy triál pályával és még több ügyességi elemmel, lelátókkal, kiszolgáló egységekkel, vendéglátó helyiségekkel kiegészítve.

Látványterv - pedalmarket.hu



A projekt a Csepel Művek területén a Rugév Csarnok és a Salló Csarnok területén található, melynek keretében a mintegy 10 000 nm-es ipari csarnok teljes rehabilitációja valósul meg, törekedve az eredeti szerkezetek és az épület jellegének szinte 100%-os megtartására. A beruházás mind az épület jellegének köszönhetően, mind pedig funkciójában egyedülálló Európában - írják a beruházók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG