4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A háztartási szektor részére nyújtott hiteleken belül csaknem 48 százalékot tettek ki a lakáscélú hitelek, amelyek GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 8,4 százalékról 8,9 százalékra nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb összefoglaló jelentéséből.

A magyarországi lakáshitel-állomány 4259 milliárd forint volt június végén, 254 milliárd forinttal, 6,4 százalékkal magasabb, mint a múlt év végén, de kevéssel még mindig elmaradt a 2010-es csúcsértéktől.

A lakáshitel-állomány bővülésében szerepe volt a törlesztési moratórium miatt ki nem fizetett törlesztőrészleteknek, és annak, hogy a lejáró hitelek lezárása későbbre tolódott, azaz ezek összege sem csökkentette a lakáshitelek állományát.

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva az államilag támogatott lakáshitelek állománya 12, a támogatás nélküli hiteleké 13 százalékkal nőtt, miközben a teljes hitelállományon belül arányuk változatlanul 16, illetve 84 százalék maradt.

A jelentés kitér arra is, hogy a törlesztési moratóriumot az év közepéig a lakáshitelek 29 százalékánál, mintegy 195 ezer esetben vették igénybe. Az érintett hitelek összege 1290 milliárd forint volt, a lakáshitel-állomány 30 százalékát tette ki. Az idei első fél évben a moratórium lehetőségeinek szűkítésével összefüggésben nőtt a törlesztőrészleteket ismételten fizetők száma, így a moratóriummal érintett hitelek száma 32, összege 29 százalékkal csökkent a múlt év végéhez képest.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

Az első fél évben 52 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 601 milliárd forint értékben, ami a korábbi évek első fél éveit tekintve rekordmértékűnek számít. 2020 azonos időszakához képest az engedélyezett hitelek száma 24, összegük 38 százalékkal nőtt. Az egy engedélyezésre jutó átlagos hitelösszeg június végére elérte a 11,5 millió forintot, ami 1,4 millió forinttal több az egy évvel korábbinál.

Az államilag támogatott hitelek száma 74, összegük 41 százalékkal emelkedett, miközben az átlagos hitelösszeg az egy évvel korábbi 9,1 millió forintról 7,4 millió forintra mérséklődött. Az állami támogatás nélküli engedélyezett hitelek száma 11, összegük 38 százalékkal nőtt, átlagos összegük egy év alatt 10,6 millió forintról 13,1 millió forintra emelkedett

Míg 2020 első félévében a támogatott hitelek aránya 20 százalék volt, addig június végére ez 28 százalékra emelkedett.

Használtakra megy a hitel?

Az első fél évben a használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek száma 34, összege 40 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A folyósított hitelek számának 61, összegének 70 százaléka ezt a célt szolgálta. Az átlagos hitelösszeg az egy évvel korábbi 10,5 millió forintról 11,0 millió forintra emelkedett.

Az építéshez nyújtott hitelek száma 27, összegük 24 százalékkal csökkent. Az átlagos hitelösszeg 300 ezer forinttal, 5,1 millió forintra emelkedett.

Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma kismértékben, 1,4 százalékkal nőtt, összegük viszont csaknem 19 százalékkal lett nagyobb. Erre a célra átlagosan 15,5 millió forint hitelt folyósítottak, az egy évvel korábbinál 2,2 millió forinttal többet. Az új lakások építésére és vásárlására folyósított hitelek összesített értéke a használtlakás-vásárlásra fordított hitelek összegének 24 százaléka, 9 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Korszerűsítés, bővítés

A korszerűsítési, bővítési hitelek száma a 3 millió forintig elérhető lakásfelújítási támogatások és az ezekhez kapcsolódóan igénybe vehető támogatott előfinanszírozási hitelek hatására az év első felében 62 százalékkal emelkedett, összesített értéke közel háromszorosára ugrott az egy évvel korábbihoz viszonyítva, miközben az átlagos hitel összege 3 millió forintról 5,3 millió forintra emelkedett.

A hitelintézetek által 2016. januártól folyósított családi otthonteremtési támogatások (csok) száma közel 170 ezer, összege 412 milliárd forint volt. Egy folyósításra átlagosan 2,4 millió forint jutott. Új lakás építésére és vásárlására együtt 58 ezer csok-támogatást folyósítottak, ez az esetek 34 százalékát tette ki. Ugyanakkor a kiutalt támogatások teljes összegének 53 százalékát fordították új lakások megszerzésére.

A 2016 és 2020 között realizált 798 ezer lakástranzakcióból átlagosan minden ötödiknél igénybe vették a csokot. A támogatást felhasználók aránya az újlakás-vásárlók körében 42, a használtlakás-vásárlók esetében 13 százalékra becsülhető - derül ki a KSH elemzéséből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG