London vezeti az ingatlanbefektetéseket leginkább vonzó tíz európai város listáját - közölte felmérése eredményét a CBRE ingatlan tanácsadó az MTI-vel.
A szakértők összeadták a 10 városban, az idei első félévben indított ingatlan befektetések értékét és ezeket arányosították. A befektetések összege 52 milliárd euró lett, de a további európai városokban még 10 milliárd euró ingatlanbefektetés történt június végéig.
A tizes listát London vezeti 21,5 százalékkal. Második Párizs 8, míg harmadik Moszkva 4,1 százalékkal. A negyedik helyet Stockholm érdemelte ki 3,6 százalékkal. Ezután következik öt német város, úgy, hogy közéjük ékelődik be kilencediknek Oslo, a maga 2,1 százalékával. Az öt német város München (3), Frankfurt (2,4), Hamburg (2,2), Berlin (2,2), illetve Düsseldorf (2,1 százalékkal).
Európában itt költötték a legtöbb pénzt ingatlanra, a második helyezett Párizs.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
8 perce
-
Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
35 perce
-
A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
körülbelül 1 órája
-
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
2 órája
-
A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
2 órája
-
Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
3 órája
-
Kijózanító adat jött a magyar iparból
3 órája
Mfor.hu Top24
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik
- Donald Trump olyat mondott Iránnak, mint még soha
- Szerb szakértő: „Vučić segíteni akart Orbánnak”
- Rogán Antal a választások előtt hozott új rendeletet a titkosszolgálati dolgozóknak
- Kiderült, mi az egyik oka J.D. Vance látogatásának
- A magyar gazdaság a partvonalról nézi, hogyan tarolnak a kínai autók
- A nyugdíjasok megint jobban jártak, mint a bérből és fizetésből élők
Ingatlan
Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan
Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan
Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan
Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
Ingatlan
2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan
30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan
Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Makro / Külgazdaság
Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
A védett ár természetesen marad.
35 perce
Nemzetközi
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
Irán feloldja a Hormuzi-szoros blokádját, de nem teljesen.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robbant a chippiac
11:23
-
Videón, ahogy egy illemhelyiségben dokumentumokat készít az ukrán aranykonvoj vezetője
11:04
-
Az izraeli valuta az amerikai dollár vesszőfutásának legnagyobb nyertese
10:45
-
A háborúk ma már a levegőben dőlnek el, elkészült a világ légierejének felmérése
10:11
-
Kik Trump háborújának nyertesei?
09:44
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Trump tűzszünetet hirdetett, Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
10:38
-
Veteránautók érkeznek a hétvégén Egerbe, a Chrono Classic túra befutójára
09:44
-
Gallyazás miatt ideiglenes lezárások várhatóak a Knézich és a Klapka utcában
08:03
-
Megtippeljük a választás eredményét
07:46
-
Szeles, gomolyfelhős idő
07:11
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
2026. április 7. 18:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. 



