4p

Kilőtt a Gellert-hegyi sikló ügye, a beruházó szerint felgyorsultak az előkészületek, de azt nem tudni, mikor fejezhetik be a még el sem kezdett építkezést - értesült az mfor.hu. Az engedélyeztetés és más eljárások miatt vélhetően csak jövőre kezdődhet a kivitelezés, így az átadás legkorábban 2022-ben reális.

A másfél évtizede halogatott projekt mögött széles egyetértésben áll a főváros és a kerületi önkormányzat, valamint a kormány, amely 1,5 milliárd forinttal megtolta a kivitelezést, igaz, a Gellért-hegyi park korszerűsítését is elvárja. A teljes beruházási összegről továbbra sincs hivatalos adat, korábban, mintegy bő két éve még 5 milliárd forintról szóltak a hírek, ahogy ezt lapunk is megírta. Ám a végösszeg bőven feljebb is mehet, hiszen mind az építőanyagok ára, mind a munkaerő díja folyamatosan drágult az elmúlt két-három évben. Az építőipari szövetségek és a legnagyobb kivitelezők 25-40 százalékos emelkedésről nyilatkoztak. A sok importanyag ára eleve felfelé kúszik a romló euró-forint árfolyam miatt - ezt már mi tesszük hozzá.

A sikló látványtervének részlete.
A sikló látványtervének részlete.

Hiába támogatja azonban teljes mellszélességgel a beruházást a kormány és az érintett önkormányzatok, még hónapokig eltarthat, míg lezárul az engedélyezési eljárás. Ráadásul aktualizálni kell a főváros és a projektcég között még 2009-ben megkötött szerződést. Ha ezek megtörténnek, csak akkor adhatja a főváros birtokba a területet a kivitelezés céljára, s ezután még a régészeti feltárások végére is várni kell.

A régészek az infrastrukturális és ingatlanberuházásoknál általában 4-6 hónapot dolgoznak, de ha fontos leletre bukkannak, akkor ez az idő még növekedhet. Emiatt lehetnek még jogviták is. A kivitelezés várhatóan 14-15 hónapot vesz igénybe – mondta a fővárosi önkormányzat az általa felügyelt Budapesti Közlekedési Központon (BKK) keresztül még 2019-ben a G7-nek.  Műszaki szakértői forrásaink szerint ez az időtáv reálisnak tűnik, így ha ősszel mégis belevághatnak, akkor 2022 tavaszán-nyarán akár utazhatunk is a siklón.

A fővárosi székhelyű Sikló-Beruházó Kft. 2008-ban kezdte meg a működését projektcégként, alapításának célja a Gellért-hegyi sikló tervezése és megépítése volt. A magyar befektetői érdekeltségbe tartozó társaság 75 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Gellérthegyi Sikló Kft.-ben, amelyben további 25 százalék feletti arányban a BKK a tulajdonos. A projekttársaság közvetlenül felel majd a beruházás megvalósításáért. Érdekes fejlemény, hogy idén május végén kisebbségi tulajdonosként megjelent a cégben Kreinbacher József pezsgőmilliárdos nagyvállalkozó, a Gellért Hill Experience Kft. egyszemélyes gazdája.

A kormány a hegyoldal parkjának rendbetételét is elvárja a projektcégtől. Nem tudni viszont, hogy hol tart a Citadella felújítása-átalakítása, új végleges funkciójának kitalálása. Szakértők szerint csak ezzel lenne teljes a Gellért-hegy egésznek megújítása, aminek csupán az egyik eleme a felvonó megépítése.

Ha valóban megépül az új szerkezet és rendezik a környéket, akkor teljesen eltűnhetnek a turistabuszok, márpedig ezekből a főszezonban naponta több mint 300 fordult meg a járvány előtti években. Bató Csaba, a Sikló-Beruházó Kft. ügyvezetője szerint az előkészületek részeként a területileg illetékes kerületi önkormányzat által megfogalmazott környezetvédelmi elvárásokat is teljes mértékben integrálni fogják a korábbi műszaki tervekbe.

A tervek szerint a sikló bejárata a Tabán területén, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból fog nyílni. A felvonó az Orom utcáig, mintegy 100 méteres szakaszon a föld alatt fog közlekedni, majd innen már egy, a domborzati viszonyok függvényében változó magasságú hídszerkezeten a felszín felett megy tovább egészen a Citadella sétányhoz csatlakozó, felső állomásig.

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG