3p
Miközben néhány ingatlanpiaci szereplő részéről időnként azt hallani, hogy már megindult Magyarországon az ingatlanárak emelkedése, addig a Balla Ingatlanirodáknál másképp látják az ingatlanpiaci helyzet. A használt lakás még mindig nem jó befektetés, de az új lakások árában kismértékű felfelé araszolás figyelhető meg az elmúlt évek során.

A napokban jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott Statisztikai Tükör az ingatlanpiaci árak első negyedévi alakulásáról. Ebből az látszik, hogy amennyiben a 2010-hez viszonyított árváltozást vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy bár 2014 első negyedévében egy kismértékű emelkedés mutatkozott a használt lakások áraiban, ez a 2013 utolsó negyedévében bekövetkezett jelentős csökkenést éppen csak kiegyenlíti. 2010 óta - egy rövid ideig tartó megszakítással - folyamatos az ingatlanárak ereszkedése 2012 végéig, azóta pedig stagnálás látható - mondta az adatokat értelmezve Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák tulajdonos-ügyvezetője.

A jegybank múlt héten publikált egy tanulmányt, amely szerint az új lakás már jó befektetés. Részletek >>

Ráadásul ez a stagnálás is csak nominális értékben jelent változatlan árakat, ugyanis reálértéken további esésről van szó. Tehát magyarul, ha bankban tartjuk a pénzünket, akkor bár csekély kamatot kapunk utána, de mégis kisebb mértékben veszít értékéből a tőkénk, mint ingatlanpiaci befektetés esetén - tette hozzá. 

Habár az új lakások árváltozása némileg más képet mutat - bizonytalan, de kismértékű felfelé araszolás figyelhető meg az elmúlt évek során 2011 harmadik negyedéve óta -, azonban az idei év első negyedévében csökkenés következett be. Balla Ákos ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a szerény emelkedés oka elsősorban a készletek csökkenésében keresendő, tehát nem egy biztató fejlemény áll a számok mögött.

Valójában mérséklődik a forgalom is

A lakáspiaci forgalom sem mutat kifejezetten derűs képet, ugyanis az elmúlt évek adataiból az látszik, hogy már hosszú évek óta a stagnálás a jellemző a 2007-2008-as nagy esés után. Balla Ákos ennek kapcsán rámutatott arra az el nem hanyagolható tényre, hogy a lakásállomány, ha nem is nagy mértékben, de évről évre növekszik. A kereslet pedig a használt lakások irányába tolódik, mivel a piacon mind a kínálat, mind a kereslet hiányzik az új lakások esetében.

 



Ennek az állomány-bővülésnek és kereslet-átrendeződésnek természetes növekedést kellene eredményeznie a használt lakások piacán, vagyis ha csak néhány százalékos emelkedés valósul meg a tranzakciószámban, az még nem a piac élénkülését jelenti, mindössze a természetes bővülés eredménye. Ha viszont ez a természetes növekedés is elmarad (mint ahogyan az történt az elmúlt négy év során), akkor valójában forgalomcsökkenésről beszélhetünk.

Illúziók és bizonytalanság

A fővárosi ingatlanpiacon ugyanakkor vegyes képet lát kibontakozni Balla Ákos. Míg a belvárosi és belbudai, valamint egyes nagyobb presztízsű zöldövezeti kerületekben valóban érezni enyhe áremelkedést, a stagnáló átlagárak alapján arra lehet következtetni, hogy a többi kerületben további árcsökkenésre kerül sor. 

Végül azt is megjegyezte, hogy a forgalom nagyságának megítélésekor némi érzékcsalódást okozhat, hogy a stagnáló kereslet az értékesítésre kínált és piacképes ingatlanok számának csökkenésével párosul. Ezáltal aktívabb érzetet sugall az ingatlanpiac, erről azonban a valóságban nincs szó. A csökkenő kínálatot a szakértő szerint a devizahiteles perek miatt kialakul bizonytalan helyzet okozhatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG