Áruház vagy üzlet lesz az egykori Úttörő Áruház egyik szárnyából - írta a napi.hu. A pesti belváros évek óta bezárt épületét ugyanis egy befektetőcsoport vásárolta meg a közelmúltban az V. kerületi önkormányzattól. A vevő, az Emeletesház Ingatlanforgalmazó Kft. 300 millió forintot fizetett az épületért az V. kerületi önkormányzatnak.
Az épületegyüttes meglehetősen rossz állapotban van, hiszen évek óta üres. Az épülettömb másik részében lakások vannak, míg a harmadik egységet - amelynek területe 1400 négyzetméter - vette most meg az Emeletesház Kft. Az épület felújítása előre láthatóan több száz millió forintba kerül majd.
Tomac helyett Vestea próbál eredményt elérni.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast





