3p

Mindenki tudja, hogy egy szépen kitakarított, rendezett ingatlanra sokkal könnyebb vevőt találni, mint ahogy azzal is mindenki tisztában van, hogy a megfelelő felújítási munkálatok elvégzésével akár magasabb áron is elkelhet az ingatlan. Azt viszont kevesen tudják, hogy a mutatás előtti lakásfelkészítéssel avagy home staginggel akár milliókat is nyerhetünk. Vagyis a befektetett energiával pénzt lehet keresni és időt lehet spórolni.

Az ingatlanpiac ma szinte ki van éhezve jó minőségű, igényes, jól funkcionáló ingatlanokra, és Budapest belvárosában most épp sok ilyet találni, de az ország többi részén alig-alig. A járvány ugyan megbolygatta az ingatlanpiacot, a nyaralók tekintetében azonban élénk keresletnövekedést tapasztaltak, ami a járvány elcsendesedése után sem torpant meg. Talán azt sem túlzás állítanunk, hogy a Balatoni régió az ország egyik legkiemelkedőbb területe ebből a szempontból. Ugyanakkor a rendkívül magas ingatlanárak megváltoztatták a vásárlók hozzáállását is: már nem hajlandóak bármit megvenni magas áron, minőségi ingatlanokat akarnak. Ilyenből pedig kevés van.

Még egy jó elhelyezkedésű, nem túlárazott ingatlan eladása is problémákba ütközhet, ha az ingatlant nem készítjük fel megfelelően az eladásra, és nem készítünk róla jó minőségű fotókat. Az első és legszembetűnőbb probléma az szokott lenni, ha az ingatlan rendetlen, túlzsúfolt, de akadhatnak nagyobb problémák is, mint például az elosztás vagy a megfelelő karbantartás hiánya.

Igen, itt nem véletlenül írtunk karbantartást, ugyanis felújításra nem mindig van szükség. Azaz vannak olyan felújítási munkálatok, amelyek nem feltétlenül hozzák vissza az árukat eladásnál, és vannak olyanok is, amelyek megtérülnek. Hogy mit érdemes és mit nem elvégezni, azzal kapcsolatban érdemes szakértő segítségét kérni.

A home staging lakott lakások esetében természetesen nehezebben kivitelezhető. Minimálisan azonban annyit érdemes megtennünk, hogy az átlagosnál nagyobb rendet tartunk, amikor meghirdetjük a lakásunkat. Ha pedig vevő érkezik, akkor őt úgy várjuk, mint ha egy vendéget fogadnánk. A felesleges holmikat ki kell dobni, áttekinthető, körbejárható állapotot kell megvalósítani, ami megmutatja az ingatlan adottságait és lehetőségeit.

Egy nem lakott ingatlannál persze több lehetőségünk van, itt egy átalakításba is könnyebben belefogunk, amennyiben az indokolt. Fontos azonban, hogy a nem lakott ingatlan se legyen üres, legyen benne néhány bútor, de ha lakott ingatlant szeretnénk eladni, az se emlékeztessen bútoraktárra.

Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy felújításra bár szükség lehet a könnyebb értékesíthetőség érdekében, ennek azonban nem szabad arra irányulnia, hogy a hibákat próbáljuk meg eltakarni vagy elfedni, mondjuk egy festéssel. Emellett fontos, hogy ne merülhessen fel ennek a gyanúja sem. A rejtett hibák eltakarása ugyanis nem csak etikátlan, hanem ezek miatt a vevő később pereskedhet és kártérítést érvényesíthet.

Emellett kiemelten fontos a styling, azaz a sok apró részlet, amivel életet lehet lehelni az ingatlanba, azok az apró dekorációk, lakástextilek, amik az otthonosság érzetét keltik. Hiszen ezek nélkül csak egy szépen felújított, de élettelen teret lehet létrehozni, és pont az a “wow” érzés fog hiányozni az ingatlanból, ami megfogja a vevőt és első pillantásra leveszi a lábáról.

A munka itt azonban még nem ér véget, profi marketinganyagot kell írni, jó minőségű fotókat kell készíteni, végül el kell indítani a hirdetést olyan neves portálokon, mint például az Ingatlantájoló.hu.

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG