2p
Csak közel nulla energiaigényű középületre adható építési engedély 2019 első napjától, minden más épületre 2021-től.

Az épületek energetikai jellemzőit tartalmazó, 2006-ban született rendeletet módosító jogszabály tervezete a kormány honlapján jelent meg.

A tervezet egyúttal definiálja a közel nulla energiaigényű épület fogalmát. Ez nem úgy szól, hogy évente és négyzetméterenként hány kilowatt energia kell a működtetéshez - mint például a passzív háznál - hanem csak a költségoptimalizált energiahatékonyságra utal. Emellett előírja, hogy az éves energiaigény egynegyedét - megújuló energiaforrásból - az épületen, illetve a telken belül kell előállítani.

Látta már az év házát?

Az Év Háza idei fődíját egy 180 négyzetméteres lakóház nyerte el Sóskúton. A nyeregtetős, tornácos, hőszivattyús, kőzetgyapottal szigetelt ház 54 millióba került. A tulajdonos szerint a rezsicsökkentés megöli az energiatakarékosságot. Részletek és képek >>

A költségoptimalizált energiahatékonyság azt jelenti, hogy az energiamegtakarító beruházásnak legkésőbb az épület élettartamának végéig meg kell térülnie. A tervezet melléklete jelentősen szigorítja az épületszerkezetek hőátbocsátási tényezőjét. A hőátbocsátási tényező mutatja, hogy a szerkezeten - egységnyi idő alatt - mennyi energia halad át, ha a két oldala között 1 Kelvin fok a különbség. Tehát mennél kisebb ez a szám, annál jobb hőszigetelő az épületszerkezet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG