3p
Kezdődik a nyaralási szezon, egyre többen hagyják üresen otthonukat napokra, akár hetekre.

A Groupama Biztosító legújabb országos, reprezentatív kutatásában arra keresett választ, hogy az emberek menyire tudatosak otthonukat illetően, amikor nyaralni készülnek.

A biztosító felmérése szerint nyaralás előtt az emberek nagy része megteszi a szükséges óvintézkedéseket, annak érdekében, hogy otthona minél nagyobb biztonságban legyen abban az időszakban is, amikor üresen áll.

A kutatásban a válaszadók 83 százaléka állítja, hogy elutazás előtt áramtalanítja az elektromos készülékeket, pl. a mikrohullámú sütőt, az elektromos tűzhelyet, de a kisebb háztartási gépeket, úgy mint a hajszárítót, a lámpákat is kihúzzák a hálózatból.

Ugyancsak sokan, a lakosság 70 százaléka megkér valakit, hogy amíg üresen áll a lakás vagy ház, időnként nézzen rá, minden rendben van-e, 67 százalékuk pedig arról is gondoskodik, hogy egy kedves szomszéd vagy rokon időnként ürítse ki postaládájukat.

Természetesen nem csak a fent említett óvintézkedéseket érdemes megtenni annak érdekében, hogy gondtalanul élvezhessük a pihenést. A tudatos nyaralás jegyében jó, ha a nyaralás előtt és közben is odafigyelünk pár dologra:

1. Készítsük fel otthonunkat a nyaralásra! Ablakokat, ajtókat gondosan zárjuk be, húzzuk be a függönyöket! A kerti bútorokat hordjuk be a teraszról vagy udvarról, hogy ne tegyen bennük kárt egy esetleges vihar! Áramtalanítsuk a távollétünk alatt nem használt elektromos, tűzveszélyes készülékeket, mint pl. a televíziót, mikrót, elektromos sütőt.

2. Használjuk a meglévő otthonvédelmi rendszereket! Kamerákat, riasztókat beélesítve kell hagyni, pont emiatt nem szabad a teljes lakást áramtalanítani, elég csak a tűzveszélyes elektromos készülékeket kihúzni a hálózatból!

3. Ha van olyan eszközünk, amely megtévesztheti a potenciális betörőket, feltétlenül helyezzük működésbe a távollétünk alatt is! Ilyen „kütyük” lehetnek például a távolról fel-le kapcsolható világítás, vezérelhető redőnylehúzó, vagy egy TV nézést imitáló szerkezet.

4. Óvatosan bánjunk a közösségi médiával! Jobb, ha nem osztunk meg információt arról, hogy huzamosabb időre elhagytuk az otthonunkat. Már szinte automatizmus, hogy elutazáskor bejelentkezünk a célországban, és folyamatosan töltünk fel képeket a friss élményeinkről, ezzel azonban csak felhívjuk a figyelmet saját távollétünkre. A kalandokról való beszámolót célszerűbb hazaérkezést követően megmutatni barátainknak!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG