A Magyar Nemzet szombati számában a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása alapján azt írták, hogy a beérkezett 82 kérelem nagy részét már elbírálták. Eddig a 28 jóváhagyott kérelem mellett 31-et utasítottak el. A beadványok a kereskedelem legkülönbözőbb területeiről érkeztek.
A plázastop alól felmentést egyedül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) képviselőiből álló plázastopbizottság adhat. A napokban kapott engedélyt az első, külföldi cég által kezdeményezett beruházás, a lengyel Echo Investment által építendő 37 ezer négyzetméteres, zuglói Mundo bevásárlóközpont.
Az elutasítottak között van több multinacionális cég. Még áprilisban mondott nemet a tárca a Metro keszthelyi, illetve a Penny Market hajdúsámsoni, fóti és albertirsai üzleteinek megépítésére. Az Országgyűlés egy korábbi válaszból kiderül, hogy a bizottság járműalkatrész kereskedelemre, díszállat üzletre, hűtőház létesítésre és raktárépítésre korábban engedélyt adott. Részletek>>
A minisztériumban a lapnak elmondták: nem gondolkodnak a törvény módosításán. A 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltokra vonatkozó építési tilalom 2014 végi megszűnését követő szabályozást az addigi tapasztalatok alapján dolgozzák majd ki.
Az Európai Bizottság ugyanakkor a héten jelezte, hogy a plázastoppal nincs minden rendben. A 300 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi egységek építését engedélyhez kötő törvény ügyében Brüsszel több kérdést is küld a magyar kormánynak majd. Ha ezekre nem kap megnyugtató válaszokat, úgy ebben az ügyben is eljárás indulhat.
A plázabizottság eddig 28 plázastop alóli felmentési kérelmet hagyott jóvá a beérkezett 82 kérelemből. Legutóbb egy 37 ezer négyzetméteres zuglói bevásárló központ kapott felmentést a bizottságtól. Brüsszel azonban már jelezte, hogy nincs minden rendben a plázastoppal.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hivatalos: az ajatollah is meghalt az iráni támadásban
22 perce
-
Máris háromszor annyi magyar kér segítséget az Iráni válság miatt
2 órája
-
Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
2 órája
-
Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
2 órája
-
Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
3 órája
-
Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
3 órája
-
Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
4 órája
Mfor.hu Top24
- Netanjahu megköszönte Trumpnak, hogy beszállt a háborúba Irán ellen
- Nézőpont Intézet: a magyarok többsége a kormány álláspontját támogatja a kőolajvitában
- Komolyra fordult a helyzet: Izrael tartalékosokat mozgósít
- Trump is megszólalt az iráni támadásról: megerősítette a hírt
- Szombat reggel Izrael megtámadta Iránt
- Trump akár át is venné egész Iránt
- Irán miatt már ezernél is több magyarnak kellene segítség
Ingatlan
Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:24
Megállhat a panellakások drágulása Újbudán, Angyalföldön és Zuglóban. A főváros néhány kerületében ugyanis már most közelíti a 1,5 millió forintos szintet a panellakások négyzetméterára, és éppen ezen az árszinten építenek új lakásokat az Otthon Start célközönségének.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 19:06
Tartja a lépést Budapesttel a debreceni újlakás-piac: rengeteg kétszobás egyenlakás épül, amiket 62-63 millió forint körüli áron hirdetnek. A Duna House vezető elemzője szerint az Otthon Start feltételei plafonként működnek ezen a piacon, de a prémium kategóriában már megjelentek a 2 millió forint feletti négyzetméterárú hirdetések is. A 60 milliós panellakás már megfizethetőnek számít a városban, a befektetők pedig a magas árak mellett is szeretik Debrecent, különösen két északi környékét.
Ingatlan
Sokkal kevesebb lakás épült 2025-ben, de van fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. február 20. 08:30
Egész éves statisztikát adott ki a KSH, bezuhant az új lakások száma, az engedélyezetteké viszont kilőtt. Budapesten négy kerületben épült az új lakások háromnegyede.
Ingatlan
Gombamód szaporodnak a nyaralók a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2026. február 19. 15:20
A népesség méretéhez viszonyítva Somogy megyében építették a legtöbb lakást Magyarországon tavaly. Zala megye is az élmezőnyben végzett, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint az eredmény a Balaton közelségének köszönhető.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Az Otthon Start budapesti gócpontja, ahol egyre olcsóbb az albérlet
Vámosi Ágoston | 2026. február 18. 18:46
Van egy budapesti kerület, ahol nagyobb arányban lehet új, újszerű vagy felújított lakást venni az Otthon Start keretein belül, mint Debrecenben, Veszprémben vagy Vecsésen. Itt épülhet fel a főváros egyik legnagyobb lakóparkja is, az Üllői úton pedig a Budapestre átlagosan jellemző 80 millió forint helyett 58-60 milliós áron várják a vevőket az új lakások. Mennyivel csökkentek az albérletárak, és hogyan kerülnek 75 milliós lakások a Havanna-lakótelepre? A „Mennyit ér az ingatlanom?” rovatunk e heti részében a XVIII. kerület piacát mutatjuk be.
Ingatlan
Elönthetik az ingatlanpiacot az új lakások?
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 13:46
Jelentősen bővülhet az új lakások kínálata: újabb 11 lakásberuházás kaphat kiemelt státuszt, amelyekben csaknem 4300 új lakás és ikerház építése indul meg főként Budapesten; a kiemelt projektekben így már 15-20 ezer új lakás építését tervezik a beruházók – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Ingatlan
Fordult a kocka: most már nem minden áron vásárolnak a vevők
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 13:44
A 2025-ös év látványos élénkülése és az árak emelkedése után a 2026-os esztendő a stabilizáció és a megfontoltabb vevői magatartás jegyében kezdődött a hazai ingatlanpiacon. Bár az adásvételek többsége továbbra is alkuval zárul, a licithelyzetek nem tűntek el, csupán átalakultak: a vevők ma már célzottan a kiemelkedő minőségű vagy egyedi adottságú ingatlanokért készek a kért ár felett fizetni.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Pest kapuja a gödi akkugyár és az árvíz árnyékában
Vámosi Ágoston | 2026. február 11. 18:57
Dunakeszin drágábbak a családi házak, mint a szomszédos pesti kerületekben: a 160-200 millió forintos vételáron senki nem lepődik meg a városban. Alig négy kilométerre a gödi akkumulátorgyártól itt van Pest megye egyik legdrágább környéke is, a Révdűlő, de a környezetszennyezésről szóló jelentések komoly aggodalmat keltenek a lakosság körében. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb része Dunakeszi ingatlanpiacát mutatja be.
Ingatlan
Rákosrendező: Vitézy Dávid a friss fejleményekről posztolt
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 10:59
Ma délig adhatják be a második körös építészirodák a pályázatukat.
Ingatlan
Úgy kilőttek a lakásárak, hogy a vevők fele már csak hitelből tud vásárolni
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 09:47
Az év elején új lendületet kaptak a lakásárak, és az eladási kedv is fokozódott. Miközben az áremelkedés a januári hónapokra jellemző dinamikus tempóra kapcsolt, az éves lakásdrágulás lassuló tendenciát mutat. Mindezzel párhuzamosan a kínálat is jelentősen bővült, és már több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak a vevők – derül ki az ingatlan.com januári árindexéből.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Megindul a támadás Irán ellen, elfogyhatott a cérna a Fehér Házban 2026. február 22. 15:22
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Személyes pénzügyek
Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.
6 órája
Vállalat
Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Nagy volt az érdeklődés, tavasszal indul a munka.
6 órája
Piac&Profit cikkei
-
Kettészakadhat a budapesti panelpiac
17:11
-
Tízezrek váltak lakástulajdonossá fél év alatt
16:47
-
10 millió kiszállított rendelés után új korszak kezdődik a Kifli.hu-nál
13:33
-
Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad
12:49
-
Új korszak jön a bérezésben: mire kell felkészülniük a vállalatoknak?
12:01
Turizmus Online cikkei
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
-
Inspiráció, élmény és üzletképes megoldások a HoReCa jövőjéért
07:04
A vidék hírei
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
2026. február 28. 10:47
-
Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
2026. február 28. 12:36
-
Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
2026. február 28. 16:22
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
-
Eldurvult a helyzet Iránban, Izrael bombázza a fővárost
2026. február 28. 08:42

