5p

Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.

Minimálisan, 0,2 százalékkal csökkentek a budapesti albérleti díjak májusban – derül ki a KSH és az ingatlan.com lakbérindexéből. Éves alapon országosan 3,7, Budapesten 3,1 százalékos reállakbér-emelkedés látszik.  Az ingatlan.com szerint ez már a nyugat-európai nagyvárosok mérsékelt lakbéremelkedési tempóját idézi: hasonló mértékű növekedést jelent, mint amit a Párizsban, Rómában vagy Berlinben élők tapasztalnak.

Májusban ért csúcsra a kiadó lakások iránti kereslet, ami a korábbi évekhez képest szokatlan mintázatot jelent. Az albérletárak konszolidációja aktivizálja a bérlakást keresőket, és a lakáspiacról kiszorulók számára is egyre kedvezőbb alternatívát jelent a bérlés.

„A stagnálás nem azt jelenti, hogy érdemi folyamatok nélkül telt volna a május. Az élénkülő kereslettel párhuzamosan az elmúlt évekhez képest rendkívül széles kínálat alakult ki az utóbbi időszakban” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A kínálati oldal szerepét különösen fontosnak tartja: a fővárosban éves alapon 2,9 százalékkal, két év alatt 9,8 százalékkal, három év alatt 35,7 százalékkal, négy év alatt pedig 52,3 százalékkal bővült a kiadó lakások kínálata. Jelenleg több mint 9700 budapesti kiadó lakáshirdetésből válogathatnak a bérlők.

A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban éves összevetésben ugyan 13,4 százalékos visszaesés látható, kétéves összevetésben viszont 24,5,

hároméves időtávon  48,4 százalékos a bővülés, míg négyéves távlatban 76,3 százalékkal nőtt a választék.

A nagyvárosok kiadó ingatlankínálata meghaladja a 4000 lakást és házat. „A többéves horizonton látható kínálatbővülés fékezi a lakbérek további emelkedését. Az, hogy májusban országosan nem drágultak tovább az albérletek, részben annak is köszönhető, hogy a kínálat több szegmensben jóval magasabb szinten van, mint néhány éve. Ezzel párhuzamosan viszont a kereslet is élénkült” – mondta Balogh.

Korábban nem volt jellemző, hogy Budapesten, a megyeszékhelyeken és a városokban is május legyen a legerősebb az év első öt hónapjának adatai alapján. A kiadó lakásokra és házakra érkezett több mint 98 ezer telefonos érdeklődés viszont még a januári, év eleji csúcsot is meghaladta.

„A kereslet erősödése részben azzal magyarázható, hogy a lakbérek éves növekedése visszafogottabb lett, miközben a jövedelmek ennél nagyobb ütemben emelkedhettek. Ez sok bérlő számára javíthatta a megfizethetőséget. Budapesten belül ráadásul a drágább környékek sem húzzák már olyan erősen felfelé a fővárosi átlagot: a budai hegyvidéki kerületekben 2,7 százalékos, a pesti belső kerületekben pedig 4,4 százalékos éves bérletidíj-emelkedés látható” – fogalmazott Balogh.

A vidéki nagyvárosokban is 200 ezer egy albérlet

A keresleti oldal másik mozgatórugója lehet, hogy az első lakásvásárlók egy része továbbra is önerő-problémával szembesül. A legtöbb megyeszékhelyen 30 millió forint alatt alig találni eladó lakást, Budapesten pedig 54 millió forint környékén jár a legolcsóbb ingatlanok lélektani határa. Ez az első lakásvásárlóknál is több millió forintos önrészt feltételez, a nem első lakást vásárlóknál pedig akár 6-10 millió forintos önerőre is szükség lehet, ha valaki hitelre vásárolná meg saját otthonát.

„Akik nem rendelkeznek elegendő önerővel, és kiszorulnak a lakáspiac adásvételi oldaláról, azok számára a jelenlegi, mérsékeltebb albérletpiaci környezet átmenetileg kedvezőbb megoldást jelenthet. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy már a klasszikus nyári albérletszezon előtt is folyamatosan erősödik az érdeklődés. Fontos felhívni a figyelmet, hogy

ez a keresletélénkülés csak a megfizethető kiadó lakások piacán érezhető, ami miatt sok bérbeadó mégis bérletidíj-csökkentésre kényszerül"

– mondta az elemző.

Befektetői szemmel a lakáskiadás hozama már kevésbé vonzó, mint korábban. A fővárosban és a megyeszékhelyeken egyaránt 4,5 százalék körüli bruttó bevételarányos hozam érhető el, ami a költségek levonása után nagyjából 3 százalék körüli nettó jövedelmet jelenthet. Ennél viszont jelenleg még az állampapírok hozamszintje is magasabb.

„Ha a befektetők kevésbé aktívak a lakáspiacon, akkor az albérletpiacról is hiányozhat a friss kínálat. Ez pedig néhány hónapos késéssel ismét lakbéremelkedést okozhat. A kormányzat által meghirdetett bérlakásprogram ebben stabilizáló szerepet tölthet be, különösen akkor, ha valóban új, tartósan elérhető bérlakás-kínálatot hoz létre” – tette hozzá Balogh.

A június eleji kínálat alapján Budapesten 260 ezer forint volt bérleti díjak középértéke. A legdrágább kerületek közé tartozott a II. és az V. kerület 350 ezer forintos medián értékkel, valamint az I. kerület 340 ezer forinttal. Az összes többi városrész átlagos bérleti díja 300 ezer forint alatt marad. A főváros legolcsóbb kerületei között a XIX. és a XXI. kerület szerepelt 210 ezer forintos mediánnal, de az olcsóbb városrészek közé sorolható még a X., a XV., a XVI., a XVIII., és a XX. kerület is 215-220 ezer forinttal.

„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 200 ezer forintnál olcsóbban szinte alig lehet kiadó lakást találni, 300 ezer forintnál drágábban viszont nagyon nehezen lehet bérbeadni” – mondta Balogh.

Debrecen a legdrágább város 220 ezer forintos medián bérleti díjjal, utána Győr és Szeged következik 200-200 ezer forinttal, Veszprémben pedig 195 ezer forint volt a medián albérletár. A legolcsóbb megyeszékhelyek között Békéscsaba állt 110 ezer forintos medián bérleti díjjal, Szekszárdon 120 ezer, Miskolcon 130 ezer, Szolnokon 142,5 ezer, Egerben, Kaposváron és Zalaegerszegen pedig 150-150 ezer forint volt a jellemző kínálati ár. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG