4p
Akár már ezer forintért is lehet egy négyzetméternyi építési telket vásárolni a kisebb településeken, míg ugyanekkora területért Budapest belvárosában egy társasház-fejlesztésre alkalmas telek esetében már 360-380 ezer forintot kérnek négyzetméterenként.
(Fotó: depositphotos.com)

A telekpiaci forgalom jellemzően ott élénk, ahol a lakásépítési kedv is nagy. Az utóbbi öt évben országos szinten, Budapesten adták ki az építési engedélyek harmadát, míg a megyei jogú városokban közel negyedét.

A telkek méretében nagy különbségek tapasztalhatók. A legkisebbek 500 m2-nél kezdődnek, ennél azonban kedveltebbek a nagyobb területűek (700-800 m2), ahogy népszerűek az átlagos családi házra optimalizált telkek is (1000-1300 m2).

Az árak terén is hatalmas a szórás

Az Otthon Centrum által az év első kilenc hónapja alatt értékesített telkek közül a legolcsóbb fajlagos áron a kisebb településeken található, külterületi, zártkerti, 1000-1500 m2-nél nagyobb parcellákhoz lehetett hozzájutni. Ezek ára nem érte el az 1000,- Ft/m2-t. Ilyen ingatlanok szinte az ország minden régiójában találhatóak, de előfordulásuk leginkább Zala, Heves vagy Borsod-Abaúj Zemplén megyében a leggyakoribb. Ugyanakkor kis szerencsével vagy kivárással akár a főváros vonzáskörzetében is akad ilyen lehetőség, Csemőn vagy Tatán is előfordult hasonló árfekvésű tranzakció az Otthon Centrum gyakorlatában.

„A lakásépítésre alkalmas területek árát több tényező befolyásolja: a telek méretén túl a beépíthetőség mértéke is fontos tényező, nem mindegy, hogy egy vagy több családi ház, esetleg többlakásos épület építhető-e a telekre” – mutatta be a telek árát meghatározó tényezők egyikét Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum vezető elemzője.

Ugyancsak döntő az árban a telek elhelyezkedése és közművekkel való ellátottsága. Az elhelyezkedés miatti árkülönbség a lakásárak esetében tapasztalható trendnek megfelelő.

„A városközponttól távolabb eső területek általában olcsóbbak, de ezt az egyes városrészek presztízse is nagyban befolyásolja. A regionális különbségek jól érzékelhetőek, nagyobb a kereslet a városok és városkörnyéki települések beépíthető telkeire, illetve a Balaton-parti településeken kínáltakra, mint a városoktól távolabb fekvő, kisebb helyeken árult telkekre” – emelte ki a vezető elemző.

A legdrágább ingatlanok Budapesten keltek el

Itt a helyszűke miatt a társasház-fejlesztésre alkalmas telkek árai a legmagasabbak. A belvárosban 360-380 ezer forintot is kifizetnek egy négyzetméternyi telekért, amiért a pesti külső kerületekben akár egy négyzetméternyi lakást is lehet venni. A belvároshoz közel lévő kerületekben ennél valamivel olcsóbb egy négyzetméternyi telek átlagára (260 ezer Ft), míg Buda felé haladva tovább mérséklődnek az árak (130- 170 ezer Ft/m2). A külső kerületekben tovább csökken egy négyzetméter ára (20 és 60 ezer Ft/m2).

A családi házak építésére alkalmas külső kerületi telkek 10 ezer forintos négyzetméterártól indulnak, Budafokon már magasabb az átlagár (40 ezer Ft/m2), ami a budai oldalon tovább nő (50-80 ezer Ft/m2). Jellemző mutató, hogy a magasabb fajlagos ár a kisebb telekmérettel társul. Ahogy távolabb megyünk a városhatártól, egyre kedvezőbb a fajlagos telekár: Budaörsön, Nagykovácsiban és Ürömön 40-60 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, míg a Solymáron ennek nagyjából a fele (25 ezer Ft/m2) az átlagár.

Az ország keleti felében Miskolcon már 5-7 ezer forintos négyzetméteráron is volt telek adás-vétel, Nyíregyháza külső kertvárosrészeiben (Borbánya, Oros) 9-10 ezerért lehetet egy négyzetmétert vásárolni. Debrecenben lakótelkeket átlagosan 16-18 ezer forintos négyzetméteráron értékesítettek, de a belvárosi fejlesztési telkek négyzetmétere elérte 50 ezer forintos határt.

Sajátos térség a Balaton környéke

A vízparti települések országos vonzerejét jelzi, hogy a hivatalos lélekszánhoz viszonyítva kiugróan magas az adás-vételek száma. Az északi és a déli part kedveltséget mutatja, hogy amíg Somogyban – Siófok Töreki városrészében, Balatonföldváron, Balatonlellén, Szárszón – általában 4-5 ezer Ft/m2 a lakó és üdülő telkek fajlagos ára, addig az északi part – Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonakali, Örvényes – lakótelkei 15-18 ezerért keltek el négyzetméterenként. Összehasonlításként Veszprém megye más városaiban (Pápán vagy Ajkán) 4-5 ezer forintos négyzetméteráron lehetett lakótelket venni, míg Várpalotán már 3500 forintért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG