3p
2014-ben 103 700 lakást adtak el Magyarországon, 15 ezerrel többet, mint 2013-ban.

 

Az értékesített lakások túlnyomó része használt lakás volt, amelyek átlagosan 10 millió forintért cseréltek gazdát, 300 ezer forinttal többért, mint 2013-ban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Mennyi ebből az újépítésű?

Az újépítésű lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból csupán 2,8 százalék volt, ami 2900 lakást jelent. 2014-ben 3411 darab új lakás épült értékesítési céllal, ami 8 százalékkal több, mint az előző évben, és ennek hatása érzékelhető az új lakások emelkedő értékesítési adataiban.

A használt lakások piacán 2014-ben 3,9 százalékos tiszta áremelkedés következett be a megelőző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ebben az évben ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban.

Újra a válság előtti szintnél

Budapesten a 2014-ben eladott lakások száma már megközelítette a 2008. évit (annak 89 százaléka volt), míg a kisebb települések felé haladva egyre inkább elmaradt a 2008-as szinttől: a megyeszékhelyeken 78, a városokban 68, a községekben 56 százalékát tette ki. A panellakások aránya a lakáspiacon 12,8-ról 13,1 százalékra emelkedett 2014-ben. A többlakásos, nem lakótelepi értékesítések a lakáspiaci forgalom 45 százalékát tették ki tavaly. 

Mennyi egy lakás?

Mit mutatnak az idei számok?

Áprilisban 12 ezernél több ingatlan talált gazdára, bár az előző hónaphoz képest volt egy apró csökkenés, így is nagyon magas a szám. Részletek >>>

A Budapesten értékesített használt lakások ára az átlagosan 400 ezer forintos növekedés következtében elérte a 14 millió forintot, miközben az országos átlag 10 millió forint volt. A megyeszékhelyeken 9,3, a városokban 9, a községekben pedig 5,7 millió forint volt az átlagár, ami mindenütt meghaladta az egy évvel korábban mért adatokat.

Az átlagos lakásárak és az épülettípusok értékesítési ára régiónként is eltérést mutat: a Dél-Alföldön emelkedtek a legnagyobb arányban, 4,2 százalékkal az árak, a Dél-Dunántúlon pedig a legkevésbé, 0,6 százalékkal. Ebben a két országrészben a családi házak négyzetméterára emelkedett, Közép- és Nyugat-Dunántúlon és Észak-Alföldön pedig a többlakásos épületeknél megfigyelhető az áremelkedés. A fővárosban található használt lakások négyzetméterára 226-ról 236 ezer forintra emelkedett. 

A községi lakások négyzetméterára alig több mint egynegyede a budapestinek (62 ezer forint), míg az agglomerációkon kívül található községekben csak 47 ezer forint - írja a KSH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Látványos repülőrajtot vett a budapesti panelek árszintje
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 17:01
Elszálltak a panellakások árai: Újbudán már 1,27 millió forint az átlagos négyzetméterár. Sok kerületben már csak legyintenek a 75-80 milliós panellakás-hirdetésekre a vásárlók, de Pesterzsébeten ez újdonságnak számít: az elmúlt évben 50 százalékkal emelkedtek az árak.
Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG