1p
Igazi kuriózum került a budapesti ingatlanpiacra: másfél évtized után újra megvásárolható a világhírű építészek által újraálmodott, a Budai Vár lejtőjén álló egykori Hatvany villa.

A jelenleg kívül befejezett, belül szerkezetkész épület az UNESCO által is védett Világörökség részét képezi, és kivételes példája a történelmi környezetbe ágyazott új építésű értékteremtésnek. A villa értékesítésével a tulajdonos a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadót bízta meg.

Villa-történelem

Képgaléria - kattintson!

Az Ybl Miklós által 1872-ben tervezett ingatlan első tulajdonosa Lónyai Menyhért, a kiegyezés korának meghatározó politikusa, egykori miniszterelnök volt, majd az épület 1921-ben a Hatvany család tulajdonába került - derül ki a CBRE leírásából. A 20. század első felében a klasszicizáló villa a főváros társasági életének egyik meghatározó szalonja volt, ahol a vendégek, Monet, Picasso, Manet, Renoir, Cézanne, Munkácsy, Szinyei és Csontváry festményeit is megcsodálhatták. Számos budapesti látogatása egyikén Thomas Mann a szalonban hallgatta Bartók Béla zongorajátékát, és naplójában is megemlékezett a villa pazar belső kialakításáról, valamint a teraszról elé táruló lenyűgöző budapesti panorámáról.


Panoráma a villából

Az épületet a világháborúban olyan komoly bombatalálat érte, hogy a Várnegyed újjáépítése során nem állították helyre, a telken átmenetileg csupán egy játszóteret alakítottak ki. A Hatvany család tulajdonában maradt ingatlant a kilencvenes évek közepén a Budapanoráma Kft. tulajdonosa, Bognár Botond vásárolta meg és építette újjá másfél évtizednyi munkával Kerényi József Kossuth- és Ybl-díjas építész tervei alapján. Míg a villa a világon egyedülálló „high-tech” nyíló homlokzata a BORD Stúdió tervei szerint készült el, az épület belső tereinek kortárs újjászületése – többek között – a világhírű japán építésznek, Tadao Andonak, és az angol hangulattervezőnek, Ilse Crawfordnak köszönhetően válik lehetővé.

Panoráma, összkomfort, török bástya

Az ingatlan teljes területe közel 4000 négyzetméter, beleértve a 700 négyzetméteres teraszt. Az épület öt különböző atmoszférát megjelenítő öt szintből és egy teraszból áll. A -1. szinten a beruházást megelőző ásatások eredményeként a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai által feltárt 16. századi török kori bástya maradványai találhatóak. A villához egy pihenőpark is tartozik, amely a nagyközönség számára is nyitva áll.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG