1p
Brit képviselők szerint meg kellene vizsgálni az EU-országok közötti szabad munkaerő-áramlás korlátozásának lehetőségét akkor, amikor magas a munkanélküliség. Azt kifogásolják, hogy Kelet-Európából zömmel alacsony végzettségűek érkeznek a szigetországba, ez pedig nem segíti a gazdasági növekedést.

Frank Field, az ellenzéki Munkáspárt veterán politikusa, és Nicholas Soames, a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi képviselője - Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök unokája - a The Daily Telegraph című vezető konzervatív napilapban közölt nyílt levelében "fenntarthatatlannak" nevezte a nagy-britanniai bevándorlás jelenlegi szintjét.

Hangsúlyozták: a kelet-európaiak bevándorlási hullámának eddigi tanúsága szerint a külföldről érkező uniós munkavállalók zöme alacsony képzettséget igénylő munkaköröket tölt be, Nagy-Britanniának ugyanakkor magas képzettségű bevándorolókra van szüksége a gazdasági növekedés beindításához.

Egymillió fiatalnak nincs munkája

A két képviselő szerint a jelenlegi bevándorlási folyamat fenntartásának "semmi értelme", különösen most, amikor egymillió 18-24 év közötti brit fiatalnak nincs munkája.

A nyílt levél szerzői idézik a brit statisztikai hivatal előrejelzését, amely szerint Nagy-Britannia lakossága 15 év múlva a jelenlegi 63,2 millióról 70 millióra növekszik.

A románoktól és a bolgároktól tartanak?

Field és Soames szerint ekkora több millió ember befogadásához egy-egy új Birminghamet, Manchestert, Liverpoolt, Bradfordot, Leedst, Sheffieldet, Glasgow-t, Bristolt és Oxfordot kellene felépíteni, amit Nagy-Britannia "nyilvánvalóan nem engedhet meg magának".

A két politikus idézi a MigrationWatch UK nevű konzervatív, a szabályozás nélküli bevándorlást az uniós társállamok esetében is erőteljesen ellenző brit kampánycsoport nemrégiben ismertetett becslését, amely szerint évente ötvenezer román és bolgár munkavállaló érkezhet Nagy-Britanniába a két országgal szembeni átmeneti korlátozások ez év végi felszámolása után.

A szerzők szerint mindezek alapján szükséges megvizsgálni azt a lehetőséget, hogy az EU-tagállamok saját hatáskörükben korlátozhassák az uniós jogszabályok által jelenleg garantált szabad munkaerő-áramlást olyan időszakokban, amikor egyes uniós gazdaságok magas munkanélküliséggel küszködnek.

A kormány is korlátozna

Az utóbbi hónapokban a brit Konzervatív Párt vezető kormányzati politikusai részéről is többször elhangzottak olyan nyilatkozatok, hogy az uniós társállamokból érkezők szabad nagy-britanniai munkavállalásának teljes rendszerét általános felülvizsgálatnak kell alávetni.

Nem új a témaKorábban Andor László az unión belüli szabad munkaerő-áramlással kapcsolatos, brit felülvizsgálati szándékokra reagálva azt mondta: nincs bizonyíték arra, hogy a Nagy-Britanniába érkező munkavállalók kiszorítanák a hazai munkapiacról a brit dolgozókat. Részletek >>

Theresa May brit belügyminiszter már tavaly ősszel közölte egy lapinterjúban, hogy a Konzervatív Párt az EU-tagállamokból érkezők szabad beutazásának felülvizsgálatát fontolgatja a nagyarányú gazdasági migráció visszaszorítása végett.

David Cameron miniszterelnök néhány hete egy BBC-interjúban kijelentette, hogy a brit kormány az EU-hoz fűződő viszony felülvizsgálandó kérdései közé sorolja az unión belüli szabad mozgást is, mivel London szerint jogos igény azon uniós állampolgárok betelepülésének megnehezítése, akik csak a brit jóléti juttatások igénybe vételéért ékeznek Nagy-Britanniába.

Cameron a brit bevándorlási politika tervezett reformjáról elmondott beszédében közölte azt is, hogy a kormány még az idén jelentősen megszigorítja a Nagy-Britanniába érkező uniós munkavállalók hozzáférését a jóléti ellátórendszerek szolgáltatásaihoz. A kormányfő szavai szerint a jövőben az EU-ból munkavállalási céllal érkezőknek bizonyítaniuk kell majd, hogy valóban keresnek munkát, ellenkező esetben elveszítik juttatásaikat.

A britek mellett a németek is félnek attól, hogy 2014-ben a megnyíló kapukon román és bolgár munkavállalók százezres tömege jelenik meg a munkaerőpiacukon. Aggasztja őket, hogy sokan a nyomor elől menekülnek majd és ellátásuk rengeteg pénzbe fog kerülni. A magyar, lengyel, román, bolgár hajléktalanok már most is igen sokba kerülnek. Részletek >>
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG