1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Magyarországon a női vezetők 20-25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, Japánban legtöbbször nemtől függetlenül a posztnak megfelelő fizetés jár.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Japánban és hazánkban egyaránt alacsony a nők aránya a gazdasági-politikai felső vezetésben: Ázsián belül Japánban szignifikánsan alacsony a részvételük, Magyarországon pedig az EU országokhoz viszonyítva alacsony ez az arány - mondta Hidasi Judit, a BGF professzora, japanológus.

Bérrés nincs, üvegplafon Japánban

A két ország között határozott különbségeket lehet kimutatni: Magyarországon például a női vezetők akár 20-25%-kal is kevesebbet kereshetnek, mint férfi kollégáik; Japánra ez nem jellemző, ott a posztnak megfelelő fizetés jár, sokszor nemtől függetlenül. Az is igaz viszont, hogy az úgynevezett üvegplafon – mely megnehezíti, hogy a nők magas pozícióba kerüljenek – Japánban ténylegesen alacsonyabban van, mint Magyarországon, így ott – különösen az üzleti világban – nehéz számukra a felemelkedés.

Japánban ugyanakkor ma már fokozott figyelem irányul a nők társadalmi szerepvállalására, emeli ki a BGF oktatója. A 2000-es évek elején egyszer már fellángolt a női arány növelésének kérdése, amely akkor nemcsak a közbeszéd részévé vált, hanem beépült a politikai diskurzusba is. Ez a hullám azonban pár év után lecsengett – elsősorban annak köszönhetően, hogy Japánnak hirtelen számos gazdasági, társadalmi, természeti problémával kellett megbirkóznia: a gazdasági válság hatására az ország recesszióba süllyedt, amelyet kormányválságok kísértek, valamint a 2011-es atomkatasztrófa is más irányba terelte a társadalom figyelmét.

Egyre többen hangoztatják azt, hogy a női vezetők előtérbe kerülése segíthet a problémák enyhítésében. A helyi önkormányzati szinteken, a parlamenti képviselők szintjén – Japánban mára 13% a női képviselők aránya, szemben a hazai 10%-kal – és a tudomány világában is egyre többen fordulnak a női „potenciál” felé. Különösen megerősödni látszanak a női civilszervezetek, amelyek sokszor ténylegesen felvállalnak olyan problémákat, amelyeket a férfiak vezette intézményes szervezetek nem tudnak, vagy nem akarnak megoldani.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG