1p
A magyar kormány kiemelt feladata, hogy piacképes szakmához, illetve a tanulmányok befejezése után munkatapasztalathoz és munkahelyhez segítse a fiatalokat - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, a rakamazi Hegyalja Fesztiválon.

Egész Európa küzd a fiatalok foglalkoztatási problémájával, amit jól mutat a 15-24 év közötti korosztály rendkívül alacsony foglalkoztatási és magas munkanélküliségi rátája. Utóbbi adat az EU nyolc tagállamában 30 százalék felett van már - mondta a nemzetgazdasági tárca államtitkára a fesztivál "Karriergyárában" megtartott eseményen.

Az államtitkár a Hegyalja Fesztiválon.

Ahogy arról a Privátbankár ma beszámolt, ez a szám Magyarországon 27 százalék, ami "jobb eredmény, de nagyon magas ez az arány is" - rögzítette Czomba Sándor. Elmondta: a kormány célkitűzése, hogy az eddig meghozott intézkedésekkel, valamint a szakképzési, a felnőttképzési és felsőoktatási rendszer átalakításával a fiataloknak hosszabb távon reális esélyük legyen a stabil elhelyezkedésre.

Munka helyett: egyelőre támogatást adnak

Az államtitkár a nemrég elindított Út a szakmaválasztáshoz program kapcsán hangsúlyozta: azok a fiatalok, akik szakképzést választanák, de családi hátterük vagy anyagi helyzetük nem teszi lehetővé a továbbtanulást, az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályban, illetve a szakképző évfolyam első évfolyamán ösztöndíjat kaphatnak legfeljebb két évig. Ez a tanulmányi eredménytől függően havonta 10 és 18 ezer forint között lehet.

Az a tanuló, aki hiányszakmában képzi magát tovább, és tanulószerződése is van, akár nettó 50-60 ezer forint közötti támogatást is kaphat - emelte ki Czomba Sándor.

A közmunka diák verziója eddig sikeres

A diákmunkának adhat új lendületet az a július elsejétől augusztus végéig tartó, másfél milliárd forint értékű program, amely az önkormányzatokon keresztül támogatja a nappali tagozatos 16 és 25 éves fiatalok négy-, hat- vagy nyolcórás nyári foglalkoztatását. Czomba Sándor a részletekről szólva elmondta, ebben a programban az önkormányzat havonta száz százalékos bérköltség-támogatás kap az alkalmazott diák után, maximum 100 ezer forint összeghatárig. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy néhány nap alatt több mint tízezer jelentkezőt regisztráltak.

A kormány tavaly elindított első munkahely garancia programja segítségével 7200, tanulmányait befejező fiatal helyezkedett el tavaly szeptember és december között, közülük több mint 4 ezren még mindig dolgoznak - ismertette Czomba Sándor. A sikerre való tekintettel az idén márciustól ismét meghirdették a programot, amelynek keretében jelenleg 3500 15 és 24 év közötti, pályakezdőnek minősülő fiatal dolgozik, de számuk az év végére akár 7-8 ezren is elérheti.

És az akcióterv?

Czomba Sándor a munkahelyvédelmi akcióterv kapcsán a tájékoztatón kifejtette: jelenleg Magyarországon 215 ezer 25 év alatti fiatal dolgozik, az ő munkahelyüket biztosítja be a kormány az őket foglalkoztató munkáltatóknak adható járulékkedvezménnyel.

Nagyságrendileg 8 ezer új belépő is van a rendszerben, így a program a munkahelyek megőrzése mellett új álláshelyek teremtését egyaránt elősegíti - mondta el a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG