1p
A magyar GDP hatszorosát viszi el Európában a munkahelyi stressz. A túlzott stressz a második leggyakrabban előforduló munkához köthető egészségügyi probléma, amely a munkahelyi hiányzások 50-60 százalékának hátterében áll.

A munkahelyi stressz okozta GDP-kiesés hazánkban nagyjából évi 1000 milliárd forintra tehető, európai szinten ez az összeg pedig meghaladja az 500 milliárd eurót. Ebből is jól látható, kiemelten fontos gazdasági és társadalmi problémával állunk szemben - közölte Dr. Futó Péter, az MGYOSZ (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége) elnöke.

Stresszben az EU

Az Európai Unióban évente közel 23 millió dolgozónál jelentkezik valamilyen egészségügyi probléma, amely hátterében meglehetősen gyakran munkavégzéshez kapcsolódó stressz áll.

A GDP 4%-ára tehető az Európai Unió országaiban a munkahelyi stressz által okozott bevételkiesés és a jelenséggel összefüggő kiadások összege. Ez az összeg az egész unióra vetítve meghaladja az 500 milliárd eurót, ami nagyjából Magyarország 6 évi GDP-jének felel meg.

A stressz okozhat gyakori fejfájást, izomfájdalmakat, szerepet játszhat szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi megbetegedésekben. Emellett a stressz nyomot hagy a munkavállaló hangulatán is, ingerlékenység apátia, koncentrációzavar gátolhatja a minőségi munkavégzést és növelheti a munkahelyi balesetek kockázatát.

Árt a vállalatnak és a gazdaságnak is

A munkahelyi stressz napjainkban nem csupán a munkavállalók életére van jelentős hatással, de egy-egy vállalat és ezen keresztül az egész gazdasági rendszer működését is negatívan befolyásolja.

A munkahelyi stressz gazdaságra gyakorolt hatása sok összetevőből áll. A betegszabadságok és a korai nyugdíjazás költsége, illetve a magas fluktuációból fakadó ráfordítások állnak a kiadási oldalon. A másik problémakört a bevételek elmaradása jelenti. Ennek fő okát a stressz miatti produktivitáscsökkenés illetve ezzel összefüggésben a cég ügyfeleinek elvesztése jelentheti.

A MGYOSZ az ISHOA2 (Improving the Occupational Safety and Health Awareness) programmal 6 ország részvételével arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet a túlzott munkahelyi stressz okozta problémákra, és javaslatokat, jól működő, kipróbált megoldásokat kínáljon mind a munkaadók mind a munkavállalók számára ebben a kérdésben.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG