MGYOSZ
Makro / Külgazdaság Összeomlik a munkaerőpiac, ha nem hosszabbítják meg a bértámogatást 
Kollár Dóra - Valkai Nikoletta | 2020. augusztus 27. 16:59
Jelen állás szerint már csak jövő hétfőig jelentkezhetnek a vállalatok az állami bértámogatásra, miközben forrás még bőven van, és az érdekképviseletek is a program hosszabbítása mellett érvelnek.
Vállalat A gyárosok nincsenek oda a kormány gazdaságvédő terveitől 
Privátbankár.hu | 2020. április 15. 20:15
A Munaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége MGYOSZ) lapunkhoz is eljuttatott közleményében ugyan örömét fejezi ki, hogy már holnap életbe lépnek a kormány gazdaságvédő rendeletei, de úgy látják, hogy sok vállalkozás nem tud majd élni ezekkel a lehetőségekkel, ami munkahelyek százezreinek felesleges elvesztéséhez vezet.
Karrier Koronavírus: vadásznak az alkalmi állásokra 
MTI | 2020. március 28. 09:00
Sokan vállalnának átmeneti munkát a járvány miatt elvesztett állásuk helyett. 
Pénzügyi szektor Koronavírus: 17 oldalos ajánlást állítottak össze a bankok 
Csabai Károly | 2020. március 9. 14:00
Például ügyfeleik a fiókok helyett elsősorban az elektronikus csatornákon (telebank, netbank) intézzék a pénzügyeiket, élve a március 2-ától sikeresen elindult azonnali átutalási rendszer adta lehetőséggel, készpénz helyett pedig törekedjenek a bankkártyás fizetésre.
Makro / Külgazdaság Azért is nő a munkaerőhiány, mert egyre jobban megy a cégeknek 
Privátbankár.hu | 2019. október 9. 07:44
Ezzel magyarázza a fennálló helyzetet a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége.
Makro / Külgazdaság Közösen lépnek fel a munkaadók és a munkástanácsok  
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 25. 15:44
Közösen dolgozott ki javaslatcsomagot a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége a Munkástanácsok Országos Szövetségével a munkaerőhiány kezelésére.
Karrier Mit akarnak a munkaadók a szakképzéssel? 
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 20. 14:28
Javaslatcsomagot készítettek a gyáriparosok a munkaerőpiaci helyzet javítására.
Karrier Eltűntek a közmunkások: mi lett velük? 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 4. 11:14
Rohamosan csökken a számuk.
Makro / Külgazdaság Megvan, mi a munkaerőhiány valódi oka 
Privátbankár.hu | 2017. július 31. 11:45
Az MGYOSZ szerint egész egyszerűen demográfiai gyökerű a probléma.
Makro / Külgazdaság Nagy a baj a szakképzésekkel - országos egyeztetéssel javítanának 
Privátbankár.hu | 2017. május 31. 15:48
Hiányzik egy lépcsőfok az iskola és a gyakorlati hely között a diákoknak a szakértők szerint.
Ingatlan Robbanhat a lakáspiaci bomba: aki eddig venni akart, az most fog lépni 
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 10. 08:25
Tavalyhoz képest megduplázódott azok száma akik eldöntötték, 1 éven belül lakást vesznek vagy építenek. Negyedével nőtt azok száma is, akik valószínűleg hasonló lépésre szánják el magukat. Bejött tehát a csok, a sokáig halogatókat is a piacra csábította. Segít viszont az is, hogy úgy néz ki, jövőre megáll a lakásárak emelkedése.
Személyes pénzügyek Búcsú a cafeteriától: totális káosz lesz Orbán ötletéből?  
Privátbankár.hu | 2016. március 12. 08:09
Eltérően ítélik meg a miniszterelnök felvetését a cafeteria készpénzesítéséről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói és munkáltatói oldalának szereplői. Az alapötletet bár sokan jónak tartják, mégis több ágazat rosszul járhat a rendszer teljes átalakításával.
Karrier Újrázhat a gyáriparosok elnöke  
Privátbankár.hu | 2016. február 18. 10:14
A legnagyobb hazai munkaadói érdekvédelmi szervezet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége a négyévente esedékes tisztújító közgyűlésén további négy évre egyhangú szavazással megválasztotta Futó Pétert, a Futureal Csoport alapító társtulajdonosát a Szövetség elnökévé.
Ingatlan Megjött a kedv: már lakásépítésre is mernek gondolni a magyarok  
Privátbankár.hu | 2016. február 8. 12:56
Rég nem látott ingatlanpiaci optimizmust tükröz a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése.
Makro / Külgazdaság Hiányzik a munkaerő? - migráns akkor se jöjjön! 
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 9. 18:13
Nem lesz egyhamar muzulmán többségű Európa, ráadásul több helyen hiányzik a munkáskéz. Ezt Magyarországon is érzékelik, az MGYOSZ persze nem a migránsokban látja a megoldást. Napi Hírösszefoglaló
KKV Mi kell a növekedéshez? Támogatott magyar cégek és kiszámíthatóság 
Privátbankár.hu | 2014. március 7. 12:28
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint a fenntartható gazdasági növekedéshez a gazdaságpolitikának elsősorban az exportképes és növekedésre képes, közepes méretű hazai vállalatok támogatására kell koncentrálnia, továbbá kiszámítható hosszú- és középtávú gazdaságpolitikai irányok és eszközrendszer kijelölése szükséges.
Karrier Hiába pörög a gazdaság, sokat bukunk a fiatal munkanélkülieken 
Privátbankár.hu | 2013. november 14. 11:07
Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a munkanélküli fiatalok száma az Európai Unióban.
KKV Ingyenes tanácsadás indult vállalkozóknak 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 24. 17:42
A VOSZ az adózás, jog, pályázat, finanszírozás és munkabiztonság témakörében ingyenes tanácsadást biztosít a vállalkozóknak egy uniós projekt keretén belül.
Karrier Így hat a válság a cégekre - a leépítés nem jó válasz 
Privátbankár.hu | 2012. december 14. 16:08
Egy a válság által kikényszerített vállalati szerkezetátalakítások részleteiről készült felmérésből kiderült, hogy a cégeken nem segítenek az egyszeri létszámleépítések és költségcsökkentések, hiszen ezek csak rövid időre oldják meg az adott cég problémáját.
Karrier 10 milliárddal száll be a versenyszféra minimálbér-emelésébe az állam  
Privátbankár.hu | 2012. december 13. 17:52
A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között született megállapodás alapján a kabinet tizenegy nehéz helyzetben lévő ágazatban fél évig átvállalja a minimálbérek emelésének költségeit - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.
Karrier Csúszhat a minimálbér emelése egyes ágazatokban 
Privátbankár.hu | 2012. december 3. 12:04
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén felmerült, hogy a nehéz helyzetben lévő ágazatokban fél évvel elcsúsztatnák a jövő évi minimálbér emelést.
Karrier Egy kelet-európai Crocodile Dundee voltam az ausztrál szállodaiparban - interjú 
Siklós András | 2012. november 7. 06:45
Niklai Ákos a hazai szállodaipar doyenje, az MGYOSZ és a Szállodaszövetség alelnöke, aki már az átkosban is nyugatias módszerekkel irányította az ország második luxushoteljét, a Fórumot és aki saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen buktatói vannak egy ausztrál szállodalánc óriás felfuttatásának. Interjú.
KKV Bizalom és kiszámíthatóság - erre van szüksége a cégeknek 
Privátbankár.hu | 2012. november 5. 11:12
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) első alkalommal jelentkezett „Gazdasági Helyzetkép” című kiadványával, melyben a munkaadói oldal szempontjából létfontosságú gazdasági kérdéseket értékeli. A kiadvány többek között az általános makrogazdasági helyzettel, a munka világát érintő kérdésekkel és a hazai üzleti környezet legnagyobb kihívásaival foglalkozik.
Makro / Külgazdaság Kovács Árpád: a Matolcsy-csomag egyes részei érthetetlenek 
Privátbankár.hu | 2012. október 29. 14:02
A nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett kiigazító csomagoktól várt egyenlegjavulás kétharmadával lehet számolni Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint.
KKV Káros munkahelyi stressz: 23 millióan szenvednek tőle az unióban 
Privátbankár.hu | 2012. október 16. 14:44
A munkahelyi stressz nem csak a dolgozók egészségére káros, hanem a vállalatok versenyképességét is rontja. A kezelése Magyarországon ezermilliárd többletkiadást okoz. Az unióban 23 millió dolgozó szenved a munkahelyi stressztől.
Karrier Rombolja a GDP-t a munkahelyi stressz 
Privátbankár.hu | 2012. május 30. 19:00
A magyar GDP hatszorosát viszi el Európában a munkahelyi stressz. A túlzott stressz a második leggyakrabban előforduló munkához köthető egészségügyi probléma, amely a munkahelyi hiányzások 50-60 százalékának hátterében áll.
Karrier A cégvezetők szerint a fiatalok tudása nem piacképes 
Privátbankár.hu | 2012. április 10. 12:16
A munkaadók szerint a felsőoktatási keretszámok csökkentése összhangban van a csökkenő munkaerő-kereslettel, ugyanakkor úgy vélik, hogy a kormánynak a drasztikus csökkentés negatív hatásait új képzési lehetőségek megteremtésével kellene kompenzálnia. A vállalatvezetők szerint a fiatalok tudása nem piacképes és hiányoznak a gyakorlati ismereteik is.
KKV Döcög a vállalkozások tehercsökkentése? 
Privátbankár.hu | 2012. március 20. 12:28
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az utóbbi időben több jelzést kapott tagvállalataitól arra vonatkozóan, hogy a 2011-ben bevezetett környezetvédelmi termékdíj, jelenlegi formájában túlzott adminisztratív terhet ró a hazai vállalatokra.
KKV Kimagaslóan pesszimisták a vállalatok, céljuk idén a túlélés lesz 
Privátbankár.hu | 2012. március 8. 14:50
A hazai vállalatokat idén a túlélési stratégia fogja jellemezni, a magyar vállalatvezetők kimagaslóan pesszimista várakozásokkal rendelkeznek a következő egy évre vonatkozóan. A vállalatok óvatos beruházásokat terveznek, elsősorban az erősségekre koncentrálnak és ahol tudnak, költségeket csökkentenek. Költségcsökkentéssel a jó helyzetben lévő vállalatok is élni fognak.
KKV Nem reális, hogy a munkaadók fizessék a dolgozók utazását  
Privátbankár.hu | 2012. március 1. 13:16
A két legnagyobb munkáltatói érdekképviseleti szerv kiakadt azon a törvényjavaslaton ,mely szerint a nyártól a dolgozók utazási költségeit át kellene vállalnia a munkaadóknak. A helyi közlekedést vagyis a napi bejárást is kötelezően meg kellene térítenie a munkáltatóknak, szerintük ez nem reális, több terhet már nem bírnak el.
KKV A munkaadók hiányolják a stratégiát, de segítenének a kormánynak  
Privátbankár.hu | 2012. február 14. 10:25
Az európai uniós források felhasználásának mielőbbi átcsoportosítását javasolja az Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége annak érdekében, hogy a tartós, de már rövid távon is érzékelhető gazdasági növekedést és munkahelyteremtést biztosító projektek kapjanak ilyen pénzügyi támogatást. A munkaadói szervezet ezzel összhangban ágazati szintű, a kormány és az egyes szakterületek által közösen kidolgozott jövőképeket látna szívesen, amelyekhez a vállalatok a stratégiájukat igazíthatják.
Adó A munkaadók szerint sok cégnek segíthet a bérkompenzáció 
Privátbankár.hu | 2012. január 17. 16:46
Sok cégnek jelenthet segítséget az elvárt béremelés teljesítéséhez a kedden bejelentett bérkompenzációs pályázat - vélekedik a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) és az ÁFEOSZ-COOP vezetője. A MSZOSZ pedig azt kéri, az ágazati párbeszéd bizottságokban haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások a kompenzáció és az elvárt béremelés végrehajtásáról. Az MGYOSZ az ország iránti bizalom helyreállítását szeretné elérni.
KKV Nem tudnak lépést tartani a vállalatok a megemelkedett bérköltségekkel 
Privátbankár.hu | 2012. január 2. 08:14
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elemzése szerint a kormány által szorgalmazott béremelés olyan teher, amit a vállalatok jelentős része nem tud kigazdálkodni, és nem lesz képes kifizetni az első öt százalékot sem, akik pedig megvalósítják az elvárt béremelést versenyképességük romlásával kell, hogy szembenézzenek.
KKV A bajor ipar segíthet nekünk 
Privátbankár.hu | 2011. december 8. 14:08
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége Münchenben tárgyalt az ipari vállalkozásokat tömörítő Bajor Gazdasági Szövetséggel a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. A jövőben szorosabb lehet az együttműködés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG