Egy kelet-európai Crocodile Dundee voltam az ausztrál szállodaiparban - interjú

- Hogyan került kapcsolatba a szállodaiparral és a vendéglátással?

- Már gimnáziumban megszerettem a nyelveket és 20 éves koromra három nyelvből volt felsőfokú nyelvvizsgám. Amikor a szüleimmel azon morfondíroztunk, hogy ezt miként lehetne hasznosítani, kiderült, hogy erre három lehetőség kínálkozik. Először vagy elmegyek az ELTE-re és nyelvtanárnak képzem magam, vagy külkereskedő leszek. A harmadik lehetőséghez azt kell tudni, hogy akkoriban, vagyis a hatvanas évek közepén indult Magyarország első Vendéglátóipari Főiskolája, ahová végül én is bekerültem.

- Milyen nehézségeket jelentett a 70-es, 80-as években szállodát működtetni Magyarországon? Beleszólt az akkori hatalom ebbe is?

- Régen hatalomnak hívták, ma tulajdonosnak és természetes, hogy a tulajdonos, vagy akkoriban az állam, pontosabban az állami vállalat vezérigazgatója, vagy az őt felügyelő minisztérium szakmai vezetői beleszóltak ilyen dolgokba, végülis valakiknek fogni kellett egy huszonéves igazgató kezét!  Nekem szerencsém volt az akkori Hungarhotels-vezérigazgatóval, Rózsa Miklóssal, akit az egész szakmai pályafutásom során mentoromnak éreztem. Már az is a politika felső szintjén és nem a kereslet alapján dőlt el, hogy egyáltalán legyen-e Budapesten luxusszálló, hiszen az akkori álpuritán világnak az volt megfelelő, ha nincs ilyesmi.  Aztán a 70-es években elindult a Finta József tervei alapján épült  Intercontinental Hotel, amely ma a Marriott szálloda. Én is ott kezdtem, végigmentem a szamárlétrán, megtanultam a magas színvonalú vendégfogadást, a belföldi és külföldi PR-munkát, az igazi értékesítést és marketinget, igazgató-helyettesként távoztam 10 év után, amikor még az évtized vége előtt lehetőség volt egy újabb szállót építeni a Duna-partnál. Mivel a tulajdonos HungarHotelsnek és az egész magyar turizmusnak nagyon „bejött” az Intercontinental, úgy gondolták, hogy az új szállodát is az Intercontinental szállodalánccal együtt kellene működtetni. Így épült meg 1981-re a Fórum szálló. Az Intercontinental lánccal a tárgyalásokat a névhasználati szerződésről már én vezettem, hiszen a legapróbb részletekre is ügyelni kellett, szakmaira éppúgy, mint színvonalbeliekre. A politika, pontosabban a minisztériumi irányítás még abba is beleszólt, hogy a hotel 4 és ne 5 csillagos legyen, viszont a kor legmodernebb eszközeivel sikerült felszerelnünk.

A hotel az ún. osztrák finanszírozási keret legelső projektjaként valósult meg. A nyolcvanas évek elején a bécsi kormány 300 millió dolláros hitel adott Magyarországnak turisztikai infrastruktúra bővítésre, vagyis elsősorban szállodaépítésre, kulcsrakész osztrák kivitelezésben. Ugyanebből a forrásból épült meg a Hyatt, ma már Sofitel szálloda is, átépítették a Béke szállót, megcsinálták a Pentát, ebből a pénzből jött létre Ferihegyen a kettes terminál és a Kongresszusi Központ a Novotellel együtt. Kitaposatlan út volt a párhuzamos tervezés, a kulcsrakész kivitelezés, nagy tapasztalat és szakmai élmény volt Finta Józsefékkel együtt dolgozni, talán mi is visszaadtunk nekik, milyen is a szállodák világa, valós igényei. Így én lettem a Hotel Fórum első igazgatója és irányítottam egészen 1988-ig. Ma visszatekintve úgy vélem, hogy a 80-as években ez volt a legsikeresebb és elismerten legnépszerűbb szállodája az országnak, nemcsak a külföldi vendégek szerették, hanem a budapestiek is, igaz, sokat is tettünk ezért. A Bécsi Kávéház is igazi fogalommá vált a vendéglátás palettáján.

 

- Kik fordultak meg akkoriban a Fórumban?

- Az európai gazdaság akkori nagyjai mind jártak nálunk, de nyugati politikusok is szép számmal. Bruno Kreisky osztrák kancellár többször megfordult a Fórumban, csakúgy mint a korábbi német szövetségi kancellár, Helmuth Schmidt, vagy éppen George Shultz amerikai külügyminiszter, és George Bush, akkori amerikai alelnököt is fogadhattam, amikor sajtótájékoztatóra érkezett a Fórum Szálloda személyzeti portáján keresztül.  A komolyzene világából ismert karmesterek, énekesek, zenészek hosszú sora volt itt és talán az tetszett nekik, hogy mi egy konzervatívabb szervízt biztosítottunk a vendégeknek, vagyis a közvetlen személyes kapcsolatra, igényeik kielégítésére, tapintatra törekedtünk.  Remek felkészült, magasan motivált szakmai gárdát irányíthattam, melyben Budai Gábor volt nagy segítségemre.  Azért meg kell jegyeznem, hogy a munkatársaimat magam választhattam, nem voltak nem kívánatos ejtőernyősök nálunk. Az akkor beindult Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik szállodai háttere is a Fórum Szálloda volt, életre szóló szakmai barátságot kötöttem a Fesztivál szervezőivel, Lengyel Mártonnal és Kiss Imrével.

- Ezután snitt, éles váltás. Miként és hogyan került a rendszerváltást megelőző években Ausztráliába? Disszidált? Hogyan lehetett akkoriban egy szocialista mentalitással beilleszkedni egy kapitalista vállalkozásba?

- Nem. Egy fórumos  vendégem, Sir Peter Abeles évek óta csábított, látogassam meg Ausztráliában,  különösen Queenslandben, ahol  a Nagy Korallszigeteken szállodákat üzemeltet. 1988 nyarán feleségemet is elvittem Ausztráliába, körbeutaztuk az országot, így a szigeteken is voltunk, majd egy Sidney-ben elfogyasztott vacsora után kezet fogtunk és néhány hónap múlva már az ő munkatársa voltam egyéni munkavállalás keretében.  

Sok mindent kellett csinálni, az elsődleges feladatom az lett volna, hogy megalapítsak és vezessek egy ausztrál-ázsiai szállodacsoportot, benne vezérhajóként, az akkor 300 millió ausztrál dollárért felépült szuperluxus  korall szigeti szállodát, a Hayman Resorts-ot. De idetartozott egy business center Pekingben, ami azóta nélkülünk igencsak sikeres Lufthansa Centerként is működik a Kempinski Szálloda mellett.  Közben elkezdtek sztrájkolni a pilóták, aminek eredményeként fél évig nem működtek a légitársaságok,  gyakorlatilag meg is szűnt a turizmus az ország jelentős részében és így külföldi turisták sem jöttek Ausztráliába. Így a nagy cél, a nagy álom a szállodacsoportról nem valósulhatott meg a nagy veszteségek nyomán, helyette jobb híján a Hayman Island Resortot kellett vezetnem  két évig, ami így jól hangzik,  viszont a családtól való tartós távollétet megsínylette a magánéletem, hiszen ők Melbourne-ban éltek főként, ahová aztán később áthelyeztek engem is. A vállalkozás tulajdonosa az Ansett Australia Airlines volt, melynek tulajdonosa a TNT közismert szállítócég, illetve a Rupert Murdoch vezette News Corporation volt. Ezután hat éven át, bár a szemem rajta tartottam a korall szigeti szállodákon és havonta meglátogattam a Korall Szigeteket, a légitársaság vezérigaztó-helyetteseként felügyelnem, irányítanom kellett az Ansett légitársaság legnagyobb divizióját, felelős voltam a reptéri éttermekért, újságos  és ajándék standokért,  a légitársaság repülőterein működő  hét kiszolgáló konyhát irányítottam, felelős voltam a repülőn felszolgált ételekért, italokért, annak tartalmáért, költségeiért, az egész gépi kiszolgálás minőségéért, sőt a mintegy 800 légi utaskísérő felügyelete és oktatása is hozzám tartozott. Évi 14 millió utasról gondoskodtunk akkoriban. A boom után aztán jött a váltás. A légitársaság egyik tulajdonosát, a TNT-t, kivásárolta az Air NewZealand és ezután kiderült, hogy én nem férek bele az új-zélandiak elképzeléseibe, így 1996-ban elmentem Ausztráliából New Yorkba és ott tanácsadóként folytattam.

Nagy élmény és szakmai tapasztalat volt két évig ott élni és az éttermek világát, az ottani szokásokat, a minőséget megismerni. Végül 1999-ben jöttem vissza Magyarországra.
Visszatérve a kérdésre, hogy szocialista mentalitással milyen volt nekivágni Ausztráliának, hát azt mondanám, hogy előzőleg az én főnökeim Magyarországon hagyták, hogy hadd dolgozzak kvázi piaci körülmények között. Szállodánkban Budapesten megteremtettük a nemzetközi elvárt színvonalat, sőt túl is teljesítettük vendégcentrikus gondolkodásunkkal, közben önálló munkával jó gazdasági eredményeket produkáltunk és minden évben több nyereséget, devizát hoztunk, mint amit tőlünk elvártak. Így hát Ausztrália szemléletben nem jelentett különösen nagy váltást számomra. Persze voltak apró zavarok. Ismeretlen volt számomra, hogy igazgatónak jár saját autó, de azért hamar megszerettem a Saabot, vagy a bankkártya-használat is furcsa volt eleinte, bár nyugaton ez már bevett dolog volt, nekünk, nekem ez merőben újat jelentett.
Azért rengeteg feszültség is volt bennem, hogy megfelelek-e az elvárásoknak. Mielőtt elmentem, láttam a mozikban a Crocodile Dundee című filmet és Ausztráliában végig úgy gondoltam magamra, mint egy kelet-európai Crocodile Dundee-ra az ausztrál szállodaiparban. Komolyra fordítva a szót, azért Ausztráliában más vezetési módszert kellett elsajátítanom, alkalmaznom. Különösen Haymanon meg kellett tanulnom, hogy az nem elég, hogy én mondom meg, hogy merre van az előre, mert hamar észrevettem, hogy a munkatársak nem követnek engem. Ezért jobban be kellett vonnom a vezetőket, a munkatársakat a döntésekbe, azok előkészítésébe és a légitársaságnál is jobban belejöttem a vezetők közötti igazi csapatmunkába is, ebben persze segített a légiközlekedés összetett, jó együttműködésre épülő jellege is.

 

- Hogyan illeszkedett be, miután tíz évvel a rendszerváltás után hazatért?

- Folyamatosan követtem a rendszerváltás eseményeit, esténként New Yorkban az interneten olvastam a magyar újságokat, tehát úgymond képben voltam, amikor hazatértem. Különösebben nem okozott gondot a beilleszkedés sem.  Szerencsére a szakma 10 év elteltével is emlékezett rám, hogy hajdanán, én vezettem a magyar szállodaipar egyik legjobb hoteljét, aztán csak rápakolhattam erre a tudásra Ausztráliában és az Egyesült Államokban, hozzátéve, hogy időközben egy sor szakmai díj birtokosa is lettem a nemzetközi porondon. Persze 50 év fölött lettem először vállalkozó és nem alkalmazott a Kárpátia Étterem révén. Itthon a Magyar Szállodaszövetségben is vállaltam különféle megbízatásokat, voltam elnök is,  jelenleg is az alelnöke vagyok a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének. Úgy véltem, hogy én már annyi mindent kaptam ettől a hazai vendéglátós-szállodai szakmától, hogy most már rajtam a sor valamit visszaadni. Közben hazánk uniós csatlakozását követően beválasztottak az Európai Szállodák és Éttermek Szövetségének vezetőségébe, ahol éppen a minap Dublinban egy választáson erősítették meg vezető pozíciómat. Sikerült megismernem a turizmus ágazat működését befolyásoló uniós folyamatokat is, a rendeletek előkészítésének menetét, azok értelmes befolyásolását brüsszeli lobbi munka formájában. Emellett fontosnak tartom, hogy az ország gazdasági életének makro szintű összefüggéseit is megismerjem és értsem, ebben segít az a munka, amit az MGYOSZ keretében mint egyik alelnök végezhetek és ott, elsősorban a turizmus nevében véleményt fejthetek ki.

Névjegy Niklai Ákos 1946-ban született. 1967-ben végezte el a Vendéglátóipari Főiskolát, majd a Közgazdasági Egyetemen tanult és 1974-ben doktorált. Dolgozott a Duna Intercontinental Szállodában szobafőnökként, majd igazgató-helyettesként. 1981-1988 között a Forum Hotel Budapest vezérigazgatója, egyben a Gundel Étterem vezetője. 1989-1996 között Ausztráliában a Hayman Island Resort, Great Barrier Reef Australia vezérigazgatója, majd az Ansett Australia Airlines vezérigazgató-helyettese, a repülőtársaság légi és földi utas kiszolgálásának a vezetője. A kétezres évek elején a Magyar Turizmus Zrt. igazgatóságának elnöke és a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdasági Tanácsának elnöke. Jelenleg a Kárpátia Étterem vezetője, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke, a MGYOSZ alelnöke. Elnökségi tag az Európai Szállodák, Éttermek, Kávéházak Szövetségében (HOTREC), a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára, Professor Honoris Causa. Számtalan hazai és nemzetközi díjat nyert munkahelyeivel, így egyebek mellett megkapta többször is a legjobb szálloda díját Magyarországon és Ausztráliában. Kitüntetettje Európa legjobb üzletember szállodájának (American Express). Tulajdonosa a Mercury Díjnak (legjobb légitársasági catering), a Pro Turismo Díjnak, a Best of Budapest díjaknak, megkapta a HOTREC - Gaspart Bonet alapítvány életműdíját és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is.

 

- Hogyan került a Magyar Turizmus Zrt. élére?

- A kétezres évek elején volt egy olyan törekvés, hogy a turizmus hazai koncepciójának kialakításában és gyakorlati megvalósításában az állam képviselői mellett gyakorlati szakemberek is vegyenek részt. 2002-2003-ban sok más turisztikai területet képviselő kollégával együtt – a Szállodaszövetség ajánlásával - én is bekerültem a Magyar Turizmus Zrt. igazgatóságába, annak alelnöke, majd elnöke lettem. Tehát nem kormányzati ejtőernyős, hanem a szakma által támogatott vezetőként kerültem a szervezet igazgatóságába. Elnökként az igazgatóság tagjaival én inkább a stratégia kidolgozásában vettem részt, a turizmus makrogazdasági céljainak megvalósítása mellett gyakran parázs vitában is képviseltük a turisztikai vállalkozók jogos szakmai és gazdasági igényeit , míg a napi, operatív vezetési feladatokat a vezérigazgatók – akkoriban a Galla Gábor, majd Róna Iván – látták el.

- Ebben az időszakban indult a magyar kultúra tudatos, egy-egy országban hosszabb időszakokra történő megjelenítése is.

- A magyar kulturális évadok nagyon jól sikerültek, hiszen a magyar kultúrát érdekes, vonzó és fogyasztható formában tudták „eladni”. Belföldön ugyancsak abban az időszakban erősödött az igény a turizmus terén is a kultúra, a fesztiválok iránt, sok más fontos terület mellett. Erre az időszakra tehető a belföldi turizmus jelentős bővülése, az egészségturizmus, az üzleti és konferencia turizmus  további fejlődése. Mint ahogy ma is, akkoriban is a Magyar Turizmus Zrt. volt a nemzeti turisztikai marketing tevékenység motorja.

- Hogyan látja jelenleg a hazai turizmus helyzetét? Mit lehetne másként csinálni, mire lenne érdemes jobban odafigyelni? Helyén van-e a nemzetgazdaságban a turizmus?

- Először is az elmúlt 4 évben, főként a pénzügyi és gazdasági válság miatt a turizmus stagnált, persze más ágazatok sajnálatos visszaesésével összehasonlítva ezt még félsikernek is tekinthetjük. Örömteli a külföldi vendégéjszaka  növekedés az elmúlt időszakban, még ha ez még nem is járt jelentős bevétel növekedéssel.  Sajnos a többletkapacitások, a nagy árverseny következtében a szállodai áraink nagyon alacsonyak. 

Másodszor a mindenkori kormányok azt kommunikálják, hogy szeretik és támogatják a turizmust. Nem véletlenül, hiszen a turizmusnak óriási lehetősége, szerepe van a gazdaság élénkítésében, multiplikátor hatását is figyelembe véve csaknem 9 százalékát adja a GDP-nek, kiemelkedő a munkahelyteremtő szerepe. Érdekes, hogy a szállodaipar-vendéglátás nagy létszámú szakképzetlen munkaerőt is képes felszívni. Ugyanakkor elmondható, hogy a kormányok gyakran a turizmus marketingjére nem költöttek eleget, ez nyilván a mi kommunikációs hibánk és példája a gyengébb érdekérvényesítő képességünknek is, ugyanis Magyarország a versenytársakhoz képest jóval kevesebbet költünk országos és regionális marketing tevékenységre, pedig az ágazat ennek pénzügyi fedezetét kitermeli. A turisztikai marketing nem csak újsághirdetéseket jelenti, hanem mindenféle kommunikációt, PR-t, turisztikai imázs építést, vagy  bel- és külföldi promóciót, a hazai desztinációk ismertségének felépítését, erősítését, nem beszélve a mögötte lévő intézményi háttérről. Érdekes, hogy  gyakran nem elsősorban marketingben, a meglévő kapacitások jobb kihasználásában, azok minőségének javításában gondolkodtak, hanem inkább új termék fejlesztésében, vagyis mindig halljuk, hogy mennyi milliárd forint állt és áll rendelkezésre új dolgok fejlesztésére – amivel önmagában a hely és idő függvényében egyet is lehet érteni -, mindez infrastruktúra fejlesztés, attrakció bővítés, esetleg szálloda fejlesztés formájában. Ezzel együtt azonban nagyon kevés a promócióra fordítható összeg, pedig jóval több vendéget hozhatnánk.  Az Új Széchenyi Terv, az uniós programok sem marketingről szólnak, hanem főként új szállókról és új fürdőkről, infrastruktúra és attrakció fejlesztésről, az egészségturizmus egyébként szükséges infrastruktúrájának kialakításáról. A magyar turizmus kapacitásainak jobb kihasználása, a bevételek növelése, a beruházások jobb megtérülése érdekében külföldön ország, desztinációs promócióra, turisztikai imázs építésre  kellene jóval többet költeni, bemutatva Magyarország vonzó helyeit, eseményeit a turisztikai  termékeket és szolgáltatásokat, így a fürdőturizmust, a gasztronómiát, az üzleti – és kongresszusi turizmust, valamint a mind népszerűbb gyógy– és wellness szolgáltatásokat. Évek óta magasak az elvonások ebből az ágazatból, hiszen például 27 százalékos az áfa, míg a szállodák esetében 18%, mindez a vendéglátásban 11%-kal, a szállásadásban 8%-kal magasabb, mint az EU átlaga   A magyar szállodák 40 százaléka és a hazai éttermek 70 százaléka ráfizetéses jelenleg.

Ez részben a több éves válság, az alacsony foglaltság, a vendégszám, a kevés bevétel, a magas elvonások, az emelkedő költségek számlájára írható. A magas áfakulcs hatásában azt hozza, hogy 8-11 százalékos versenyelőnyben vannak velünk szemben a versenytársak.  Ezt az ágazatot nem azért lenne érdemes olcsóbbá tenni, hogy jól járjanak az idelátogató külföldiek még olcsóbb árakkal, hanem, hogy az ágazatot talpra állítva nyereségessé tegyük azt.  A fent említett nemzetgazdasági előnyöket a legtöbb országban értékelik és az is meglepő, hogy az USA-ban az új munkahelyek 30 százaléka turizmus-vendéglátásban keletkezett és mindezt felismerve Obama elnök is a turizmus nagy szószólója, a fejlődés, az akadályok elhárításának hangos támogatója lett. Ugyanakkor örülünk az idén kiteljesedett SZÉP-kártya forgalomnövelő szerepének a belföldi turizmusban, ami különösen a vidéki szállodák gazdálkodását, működését segíti. Óriási erőfeszítés volt a bankok, a szolgáltatók és az NGM részéről, mire ez egy sikertörténet lett. Őszintén reméljük, hogy a cafeteriát nem adóztatják tovább, hiszen a munkaadók a további adóemelést nem tudják kitermelni és a kártya népszerűsége  jelentősen lecsökkenhet.

- Mit kellene manapság másként csinálni, hogy a turizmus tényleg termelő ágazata legyen a nemzetgazdaságnak? Kikérik még manapság a véleményét?

- A tanácsomat kikérik, szövetségünk ágazati stratégiák újraírásában is részt vesz, a hazai és európai szakmai szövetség munkájába is bekapcsolódok. Jó rálátásom van az európai vendéglátóiparra, folyamatosan véleményezhetjük az Unióban a szektor működésére is ható rendelet tervezeteket.  A szövetség egyébként jó kapcsolatban van a magyar szaktárcával is. Úgy látom, hogy az adórendszerrel összefüggésben javítani kellene az ágazat versenyképességét, csökkenteni kellene az erre a területre eső áfa mértékét. A magas áfakulcs két területre hat különösen.  Egyfelől a szolgáltatóknak az elvonás miatt már nem marad pénze, hogy a szállodákban felújítson, színvonalat emeljen, másfelől pedig kényszerűen csökkentették a létszámot és a béreket, vagyis kevés pénz marad a szállodákban, éttermekben a minőségi munka megfizetésére. Mindkettő egyértelműen színvonal csökkenést eredményez. Ezt sajnos jól példázza, hogy az európai felmérésekben, amelyekben a szállodák foglaltságát, az egy szobára jutó átlagbevételt nézik, Budapest mindig a 30-as lista utolsó öt helyének valamelyikén található. Ezért is kellene a szállodákban beszedett idegenforgalmi adót marketing célra visszaforgatni, ám ez sajnos az elmúlt két évben nem történt meg.

- Mi volt életében a legjobb döntés, a legjobb befektetése?

- Egyértelműen azt a döntést tartom a legjobbnak, hogy igent mondtam és elmentem Ausztráliába dolgozni, rengeteget tanultam, tapasztaltam külföldi munkáim során. Gyermekeinknek is sikerült megmutatnunk a világot és ma már önállóan élik az életüket választásuk szerint hol itthon, hol külföldön.  Annak is örülök, hogy a Kárpátia Étterem vezetése révén immár 14 éve itthon dolgozhatok, csapatot és piacot építhettem persze kisebb léptékben,  és a fiatalok szakmai oktatásában mind aktívabban részt veszek a  Budapesti Gazdasági Főiskolán, ahol tiszteletbeli professzori címmel tiszteltek meg.

- Mi volt élete legrosszabb döntése, befektetése?

- Utólag rossz üzleti döntésnek tartom,  hogy 2000-ben a MÚOSZ Bajza utcai székházában kibéreltük és kialakítottuk a Premier Éttermet, és rengeteg energiát és pénzt fektetünk bele, hogy úgy működjön, mint egy olyan étterem, amely még 20 év múlva is ott fogja várni a vendégeket. Igaz a bérlet 7 évre szólt és bár opciós lehetőségünk meg lett volna a hosszabbításra, mégis a szerződés lejárta előtt mintegy félévvel azt kellett tapasztalnom, hogy a pénz szűkében lévő újságíró szövetség  – egyébként nem jogtalanul - eladta a fejem fölül a székházát és ezzel együtt elvesztettük a lerobbant belsőre és a konyha felújítására fordított pénzünket. Azóta is üresen áll a Bajza utcai épület és árválkodik Budapest egyik legszebb terasza.  Pedig imádtam azt a helyet és most is kiszedném a füvet a nagy kőlapok közül, amiket még mi tettünk oda.

Siklós András interjúja