5p
Például ügyfeleik a fiókok helyett elsősorban az elektronikus csatornákon (telebank, netbank) intézzék a pénzügyeiket, élve a március 2-ától sikeresen elindult azonnali átutalási rendszer adta lehetőséggel, készpénz helyett pedig törekedjenek a bankkártyás fizetésre.

Míg a bankok arról kapnak iránymutatást, mikor, milyen szakmai megbeszéléseket, konzultációkat indokolt elhalasztaniuk, illetve törölniük, melyek azok a területek, ahol a munkájuk rendkívüli helyzetben akár home office-ban is végezhető, úgy, hogy az ügyfélkiszolgálás elvárható szintje ne sérüljön, az ügyfelek pénzügyi biztonságát semmi se veszélyeztesse. Ezeket is tartalmazza az a 17 oldalas ajánlás, amelyet a Magyar Bankszövetség a hétvégén fogalmazott meg – a 35 hazai tagbank, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Lízingszövetség szakértőinek közreműködésével –, s amelyet most hoztak nyilvánosságra. A Privátbankár.hu-nak és az Mfor.hu-nak Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára foglalta össze az ajánlások lényegét.

Szakmai sorvezető

A 17 oldalból álló ajánlás egyfajta szakmai sorvezető a koronavírus okozta aktuális helyzetben – tájékoztatott Kovács Levente. Amely ugyanakkor túlmutat a jelenlegi helyzeten, és általánosan segíti a pénzügyi szektor tagjait és az egyéb együttműködő szervezeteket, hogy egy krízishelyzetben összehangoltan cselekedjenek. A szakmai anyag elkészítése során a Bankszövetség munkatársai beépítették a több tucat hazai résztvevő intézmény szakmai ismeretanyagát, a már kidolgozott felkészülési terveiket, valamint az elérhető nemzetközi tapasztalatokat, így például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatásait, az olasz bankszövetség vonatkozó információit, továbbá a kínai bankszövetség tájékoztató anyagait. S természetesen figyelembe vették a hazai jogszabályokat és előírásokat, így például a készpénzellátás rendkívüli helyzetben való biztosítását szabályozó MNB-rendeletet.

Az ajánlások célja, hogy elősegítsék a piaci szereplők azonos módon történő felkészülését, a lépéseik összehangoltságát, valamint az ügyfelek egységes alapokon nyugvó tájékoztatását. Így az ügyfelek azonos szolgáltatási színvonallal és tájékoztatási elvekkel találkozhatnak különféle pénzügyi és gazdasági szolgáltatóknál – közölte Kovács Levente. Aki egyúttal fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az ajánlásokat a jelenlegi ismeretek alapján fogalmazták meg, ami azt jelenti, hogy amennyiben új információk, szabályozási lépések történnek, azokat folyamatosan beépítik az ajánlások anyagába – fenntartva ezzel egy aktualizált tudástárat.

Készpénz nélküli készpénz

Az ajánlások egyszerre adnak instrukciókat azügyfelek kiszolgálását végző bankoknak, a front és back office területen dolgozóiknak és vezetőiknek, illetve az ügyfeleknek. Az ajánlás figyelemmel van az adott helyzetben a banki munkafolyamatok kényszerű átalakítására (például szakmai megbeszélések, konzultációk elhalasztása, törlése, azon területek meghatározása, ahol a munka a rendkívüli helyzetben home office-ban is végezhető, stb.), ám azokat csak olyan szintig engedi változni, amely mellett az ügyfélkiszolgálásban elvárható szintje biztosított, és természetesen az ügyfelek pénzügyi biztonságát semmi sem veszélyezteti.

Krízishelyzetben a Magyar Bankszövetség az ügyfelek számára az elektronikus banki csatornák elsődleges használatát ajánlja – emelte ki a főtitkár. Mivel az internet- és mobilbanki szolgáltatások révén ma már fizikai kapcsolat nélkül van mód a mindennapi pénzügyek intézésére, a bankkártyás fizetés az elfogadóhelyeken zavartalan. Az azonnali átutalás március 2-ai sikeres indulásának köszönhetően pedig a „készpénz nélküli készpénz” használatára is lehetőség van, azaz a banki tranzakciók a nap 24 órájában, a hét minden napján teljesülnek.

Szabad a gazda

A Bankszövetség határozottan javasolja, hogy tagintézményei az ajánlásokban meghatározott lépéseket a ma délután esedékes kihirdetésüket követően a lehető leghamarabb ültessék át a gyakorlatba. Ugyanakkor szakmai anyagukat közhasználatra is felajánlja, hogy a gazdaság minél több érintett szereplője tudja átfogó felkészüléssel és megalapozottan biztosítani szolgáltatásai elérhetőségét.

„Munkánkkal egyaránt szolgálni kívántuk ügyfeleinket, munkatársainkat, a minél zavartalanabb működés biztosítását, amit az utóbbi időszak jelentős digitális fejlesztései is segítenek” – közölte Kovács Levente. Aki egyúttal köszönetét fejezte ki a Magyar Bankszövetség tagintézményeinek, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének és a Magyar Lízingszövetségnek az ajánlások kidolgozása során adott szakszerű és gyors közreműködésért.

„A lényeg, hogy az adott bankok ténylegesen mennyire vannak már most felkészülve. Nyilván vannak, akik nagyon elöl járnak, s vannak, akiknek van mit behozniuk. A lényeg, hogy senki se pánikoljon! Az egészen biztos, hogy ha van olyan szektor ma Magyarországon, amely fel van készülve a kritikus helyzetek megoldására, az a pénzügyi” – kommentálta lapunknak az egyik nagybank, neve elhallgatását kérő vezetője a Bankszövetség által publikált ajánlásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG