1p
A munkaadók a második Matolcsy-csomag miatt nem látnak esélyt rá, hogy emelni tudják jövőre a minimálbért és a bérminimumot - a szakszervezetek szerint ez nem gond, ha kapnak szja-kedvezményt.

A munkaadók jelenleg nem tartják lehetségesnek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emelését, a munkavállalói oldal alternatívaként azt is felvetette, csökkentsék a személyi jövedelemadó kulcsát 2013-tól ebben a két bérkategóriában.

* Az MSZOSZ ajánlása.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülése után Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: a szakszervezeti oldal a reálpozíció szinten tartását szeretné elérni. Ehhez vagy béremelés kell, vagy az, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa a minimálbérnél és garantált bérminimumnál (szakmunkás minimálbér) 16 helyett 12 százalék legyen jövőre.

Felvetették a cafeteria megszüntetését is

A szaktárca nem nyilatkozik egyelőre
Az MTI a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) is megkereste a bértárgyalások kapcsán. A tárca múlt héten megerősítette, hogy megkezdődtek a 2013. évi minimálbérrel kapcsolatos tárgyalások a munkaadók és munkavállalók érdekképviseleteivel. "A megállapodás tartalmáról annak megszületését követően tudunk nyilatkozni" - jelezte az NGM.

Kifejtette: a reálpozíció megtartásával is fennmaradna az a mostani helyzet, amely szerint a minimálbér mindössze 75 százalékban fedezi a létminimumot. Palkovics Imre ismertette: az ülésen elemezték, milyen hatással van a béren kívül juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsának 10 százalékról 27 százalékra történő emelése. A Matolcsy György gazdasági miniszter által a múlt héten bejelentett intézkedés megnehezítette a bértárgyalásokat, mivel a munkaadók felvetették a cafeteria megszüntetésének lehetőségét is.
A szakszervezetek azt kérték a kormánytól, hogy ezek figyelembevételével is vizsgálja meg a tervezett intézkedéseket - mondta Palkovics Imre, hozzáfűzve: ígéretet kaptak arra, hogy a kormány október 31-re új számításokat készít.
A következő egyeztetés a jövő évi minimálbérekről november 5-én lesz - mondta a Munkástanácsok elnöke.

A Matolcsy-csomag tehet be az emelésnek?

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is megerősítette: céljuk, hogy jövőre ne romoljon a munkavállalók reálpozíciója. Kifejtette, újabb adatokat kapnak a kormánytól, és ezután folytatódnak az egyeztetések.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára közölte: a munkaadók a második kiigazító csomag bejelentése után egyáltalán nem látnak teret a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelésére 2013-ban, ráadásul úgy vélik, számítani lehet egy harmadik "Matolcsy-csomagra" is. Kiemelte ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy lezárták a bértárgyalásokat.

Dávid Ferenc szerint az újonnan bejelentett intézkedésekkel "elkoptak" a Munkahelyvédelmi akciótervben a munkáltatóknak ígért kedvezmények, veszélybe került a tervezett intézkedések hatékonysága. Hozzáfűzte: az új kiigazító csomag tükrében közgazdaságilag nem indokolt a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, mert a csomaggal olyan jelentős pozícióromlást szenved el a vállalkozói szféra, hogy nem lesz forrás béremelésre.

A cafeteriát érintő változások kapcsán a főtitkár azt mondta: a munkaadók vagy elveszik a béren kívüli juttatásokat, vagy beépítik a bérbe; ezt azonban nem minden munkáltató tudja megtenni.
Hangsúlyozta: ahhoz, hogy egyértelműen állást tudjanak foglalni a jövő évi bérek kérdésében, az összes csomagot látniuk kell, és egy "tiszta mérleg" tudatában kell folytatni a tárgyalásokat.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke is azt mondta: hangsúlyozták az ülésen, hogy a második kiigazító csomag jelentősen megnövelte a vállalkozói terheket, amelyek tovább emelkedhetnek egy harmadik csomaggal. Kifejtette: alaposan fel kell mérni a pontos hatásokat, ugyanakkor ezek fényében nem látják a lehetőségét a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének.

Egyetértett Dávid Ferenccel abban, hogy az újabb kiigazítással nemcsak eltűntek a Munkahelyvédelmi akcióterv kedvező hatásai, hanem "a mérleg átfordult negatívba". Kiemelte azonban, hogy arra a kérték a kormányt, készítsen erre vonatkozóan egy teljes mérleget, figyelembe véve a bérkompenzáció kiesését is.

Rolek Ferenc úgy vélekedett, hogy a terhek növekedése a vállalatok bérpolitikájára is hatással van, ezért a vállalatok jelentős többségénél jövőre nem lesz béremelés.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG