1p
Az egy főre jutó alkoholfogyasztás és a májcirrózisban elhunytak száma alapján mintegy nyolcszázezer, egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon
Az egy főre jutó alkoholfogyasztás és a májcirrózisban elhunytak száma alapján mintegy nyolcszázezer, egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon, a társadalom mégsem foglalkozik eleget ezzel a problémával - hívta fel a figyelmet Demeter Ildikó főorvos, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Elme Mater című programsorozatának szerdai előadásán.

A változó gazdasági és társadalmi viszonyok következtében egyre rosszabb állapotú alkoholbetegek jelentkeznek az egészségügyi intézményekben, a betegség okozta szövődmények nagy mértékben elszaporodnak, gyakoribb a pácienseknél a testi és pszichés károsodás - közölte az SZTE addiktológiai osztályának vezetője. Az alkoholproblémákkal küzdők között többségben vannak a férfiak, de fokozatosan emelkedik a nők aránya.

Egy 1881-es felmérés szerint a magyarok alkoholfogyasztásában a mediterrán jelleg, azaz a bor dominált, az évente egy főre jutó tiszta szeszben számított mennyiség pedig 10,3 liter volt. Az 1980-as évekre a magyar lakosság "mindenivóvá" vált, tízszeresére nőtt a sör és hatszorosára a tömény italok fogyasztása, a teljes mennyiség pedig évente 12,5 liter körül alakult, s bár napjainkra talán valamelyest csökkent, de még mindig 12 liter fölött van - közölte a szakember.






Az alkoholbetegség társadalmi, szakmai megítélése igen alacsony, a páciensek gyógyítása pedig igen költséges és komplex szemléletmódot igényel.

A betegek gyógyítása során az alkoholmérgezés - és az esetlegesen kialakuló delírium - okozta tünetek kezelését követően a cél a teljes absztinencia minél hosszabb ideig történő fenntartása. A betegnél már 1948 óta használnak alkohol lebontását gátló gyógyszereket és az utóbbi időben egyre népszerűbbek és eredményesen az úgynevezett "sóvárgáscsökkentő" szerek is, ez utóbbiak azonban olyan drágák, hogy a magyar páciensek nem tudják megfizetni, így hazai terápiás eredményekről nem lehet beszámolni - fogalmazott Demeter Ildikó.

A kezelésben fontos szerepet játszanak a pszicho- és szocioterápiás módszerek, az egészségügyi rehabilitációs, szociális, karitatív és egyházi intézmények és az olyan önsegélyező civil szerveződések mint a 145 országban működő, kétmillió tagot tömörítő Anonim Alkoholisták mozgalma.

Húsz évet eldobnak a dohányosok
Hormonális kezeléssel az alkoholizmus ellen?

MTI

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG