Minden eddiginél több, 8275 állást hirdettek meg online a cégek júniusban. A Profession.hu összeállítása szerint az utóbbi hónapokban a termelés folyamatos erősödése miatt megnőtt a kereskedelmi szektor munkaerőigénye, e szegmensben 9 százalékkal, összesen pedig mintegy 16 százalékkal emelkedett a hirdetések száma idén április-júniusban 2014 második negyedévéhez képest.
Tényleg két kézzel kapkodnak a balatoni szakácsokért
A tájékoztatás szerint a Balaton környékén a legkiemelkedőbb a munkaerő-keresletben megfigyelhető ugrás: a kereskedelmi szektor 30 százalékkal több pozíciót hirdetett meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A portál adatbázisa alátámasztja a nyugat-magyarországi munkaerőhiányt: szakács pozícióra például kétszer annyi hirdetést adtak fel, mint az előző negyedévben, miközben az adott hirdetésre csupán fele annyian jelentkeztek - írták.
MTI Fotó: Balázs Attila |
Szakmunkásokat keresnek leginkább
Kifejtették: országos szinten legkeresettebb kategória a szakmunka, magasan megelőzve az előző negyedév vezető kategóriáját, az értékesítési-, illetve kereskedelem üzleti pozíciókat.
A legtöbb jelentkezés továbbra is asszisztensi, adminisztrátori munkakörökre érkezik, ezeket követi az eladói, irodavezetői és raktáros állások - írták.