1p
Az idén legtöbben az informatika és a telekommunikáció területén helyezkednének el Magyarországon, de egyre vonzóbb a nonprofit szféra is - derül ki az Aon Hewitt humánerőforrás-tanácsadó cég munkáltatói márka kutatásából, amelyet 14 ezer megkérdezett válasza alapján készítettek el.

Az Aon Hewitt közleményében kiemeli: a válaszadók több mint tizede gondolja úgy, hogy az informatikai és telekommunikációs szektor vonzó munkahelyeket kínál. Népszerűségben ezt követi - egyaránt 8 százalékkal - az autóipar, a villamosenergia szolgáltatás, a könyvvizsgálat és az államigazgatás területe.

A pénzügyi terület népszerűsége csökkent: míg tavaly 7 százalék, 2013-ban a válaszadók csupán 6 százaléka kívánt elhelyezkedni a bankszektorban. A szállítmányozás, az idegenforgalom és vendéglátás területén, valamint a non-profit szférában egyaránt a megkérdezettek 6 százaléka szeretett volna munkát kapni.

A média és az FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) iparágat a megkérdezettek 5-5 százaléka gondolta leginkább kecsegtetőnek. Az iparágak rangsorát az építőipar és az energetika zárja.

A közlemény szerint az egyes iparágakat vizsgálva vannak kifejezetten nőies és férfias iparágak és cégek. A megkérdezett diplomás nők ötöde elsősorban FMCG területen, a Coca-Colánál, az Unilevernél vagy a L'Orealnál dolgozna, de a kereskedelmi cégek is jobban érdeklik a nőket. A férfiak csaknem harmada autóipari cégekhez, 19 százaléka pedig informatikai cégekhez vágyik, és kifejezetten nem találják vonzónak az egészségügy és a kereskedelem területén működő cégeket.

A munkáltatói márka felmérés arra is választ ad, hogy az egyes vizsgált iparágakban melyek a legnépszerűbb cégek a 14 ezer válaszadó körében.

A bankoknál az OTP vezet, az egészségügyben a Richter Gedeon a legnépszerűbb. Az elektronikában a Samsung, az élelmiszeriparban a Coca-Cola, IT-telekommunikációban a Microsoft, kiskereskedelemben az IKEA, logisztikában pedig a Budapest Airport számít a legvonzóbbnak. Az üzemanyag kereskedelem iparágban a Mol csoport, szolgáltatóközpontok közül a Lufthansa Systems, telekommunikációs szolgáltatók közül pedig a Magyar Telekom a legnépszerűbb. A könyvvizsgáló cégek rangsorát az Ernst and Young vezeti, a villamosenergia és gázszolgáltatás területén pedig az E.ON Hungária a legvonzóbb.

Az Aon Hewitt szerint ahogy a vállalat munkavállalóinak elkötelezettsége nő, úgy lesz egyre nagyobb azok aránya, akik szívesen ajánlják a céget álláskereső ismerőseiknek, ezáltal növekszik a vállalat vonzósága a munkaerő-piacon. Érdekes összefüggés, hogy a munkavállalói ajánlási index és a fogyasztói elégedettség között is erős a korreláció - áll a közleményben. Ha magas a belső elkötelezettség, így az ajánlási index is, a kollégák motiváltak a magas teljesítményre, ezáltal nőnek az üzleti eredmények és a minőség, a lánc végén pedig a fogyasztók is elégedettek, és továbbajánlják a terméket vagy szolgáltatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG